3. fejezet Az első napok

Hát, meghoztam a következő fejezetet. Nem igazán jeleztétek, hogy milyen volt az előző fejezet, remélem ez most másképp lesz. Jó olvasást :)

Egymást ölelve aludtunk és szerencsémre elkerültek a rémálmok. Nem csodáltam volna, ha előjönnek, mert elvesztettem az otthonom. De mégsem. Mélyen és sokat aludtam. Reggel felébredve, Michael már nem volt mellettem. Nagyot sóhajtva kikeltem az ágyból és leindultam a nappaliba. Beszélgetést hallottam a konyhából és belépve Michaelt egy gyönyörű szőke nő társaságában találtam. Kicsit szíven ütött a dolog, tekintve, hogy néhány órája még velem feküdt egy ágyban.

- Üdv – köszöntem halkan.

- Helló – nézett rám a nő.

- Jól vagy? - kérdezte Michael.

- Igen – bólintottam és leültem az asztalhoz. Mit ne mondjak elég kínosan éreztem magam.

- Tessék, kávé – adott a kezembe egy bögrét.

- Köszi – ittam bele a forró italba.

- Mi most felmegyünk a dolgozószobámba. Mindent megtalálsz, ami kellhet. - mondta Michael és ezzel kivonultak a konyhából.

Tovább ittam a kávém és próbáltam legyűrni a fájdalmat, ami rám tört, mikor eszembe jutottak az égő ház képei. Ekkor kopogtak a hátsó ajtón.

Odalépve láttam, hogy Kira az.

- Szia – engedtem be.

- Szia. Gondoltam kelleni fog néhány ruha – adott a kezembe két szatyrot. Még jó, hogy egy a méretünk.

- Oh, igen. Köszönöm. - tettem le az egyik székre a csomagokat.

- Nora – fogta meg a karom.

- A nevelő szüleim? - kérdeztem terelve.

- Aaron beszélt velük. Nem jönnek haza egy darabig. A biztosító megvizsgálja a ház maradványait és majd értesítenek.

Bólintottam és suttogva megszólaltam:

- Istenem, mindenem oda. A tankönyvek, a dolgaim... Minden oda lett. - kezdtem zokogni. Átölelte a vállam, nyugtatni próbált.

- Jól van. Michael! - kiabált.

Nem hallottam a lábdobogást, de pár pillanat múlva Michael és a szőke nő megjelentek a konyhában.

- Mi... Nora – lépett oda hozzám és magához vont.

- Ő ki? - kérdezte Kira.

- A nővérem Elisabeth.

- Üdv – nyújtott kezet.

- Helló.

- Jól van? - kérdezte a nő.

- Nem. Nincs jól. - rázta meg a fejét Kira.

Michael ekkor ölbe vett és felvitt a szobába. Óvatosan letett az ágyra és mellém ült.

- Mindennek vége – szipogtam.

- Nem. Csak most kezdődik – simogatta meg az arcom.

- Köszönöm. Mindent köszönök – néztem a szemeibe.

Megfogta a kezem.

- Aludj. Ma nem megyek be.

- Jó – bólogattam.

Megcsókolta a homlokom és magamra hagyott a szobában. Remegve fújta ki a levegőt és betakaróztam. Nem sokkal később újra aludtam. Most viszont elkerültek a rémálmok. Mikor felébredtem, az óra délután hármat mutatott. Lassan kikeltem az ágyból és lementem. A többiek a nappaliban beszélgettek.

- Nora – lépett hozzám Michael.

- Helló – köszöntem.

- Ő a nővérem Elisabeth – mutatott a kanapén ülő nőre, mire biccentettem egyet.

- Helló – köszönt.

- Éhes vagy? - kérdezte Michael.

- Igen – néztem rá, mire bólintott és magával húzott a konyhába.

Készített nekem rántottát és sült szalonnát, egy csésze teával. Leültem az asztalhoz és csendben enni kezdtem. Aztán megtörtem a hallgatást.

- Beszélnem kell valakivel a jegyzetekről – mondtam, erre eszembe jutott a mai dolgozat. - Basszus! Ma ZH-t írtunk. - csaptam a homlokomra.

- Majd bepótolod – mondta Michael. Képes vagyok elhinni róla, hogy el tudná intézni, hogy bepótolhassam, ha nem engednék. Még szerencse, hogy engedik.

- Be – mondtam kicsit zavarban.

- Én akkor megyek is – szólt a testvére.

- Rendben. Köszi, hogy itt voltál. - búcsúzott tőle Michael két puszival.

- Szia – köszöntem el én is tőle.

Miután Michael kikísérte és visszajött, megállt a konyhapultnál és engem figyelt, míg ettem.

- Ha gondolod elmehetünk venni neked néhány ruhát. - mondta.

- Az jó volna. Köszönöm – válaszoltam túlzottan is nyugodt hangon. Mire bepakoltam a tányérokat a mosogatógépbe, addigra ő is elkészült és rám várt az ajtónál.

Elmentünk az egyik közeli plázába. Sorra jártuk a ruhaboltokat és a történtek után még nevetni is tudtam a viccein. Jó volt elfeledkezni a tényről, hogy nincs otthonom. Így telt a délután hátralevő része.

- Nem vagy normális. - nevettem rajta, mikor felvett egy rikító rózsaszín sálat, ugyanolyan kalappal.

- Kösz – nyögte. - Nem vagy éhes? - kérdezte.

- De, egy kicsit. - ráztam meg a fejem.

- Rendben. Mi lenne, ha beülnénk valahova vacsorázni? Mit szólsz a kínaihoz? - kérdezte a bólogatásom után.

- Remek lesz – helyeseltem.

A kínai vendéglőben sokat beszélgettünk, de nem a leégett otthonomról, hanem az üzleti útjáról. Aztán haza mentünk hozzá és a lakásba érve megjegyeztem.

- Ha a terhedre vagyok, kérlek szólj! Aaronék várnak. Nyugodtan mehetek hozzájuk. - érintettem meg a karját.

- Nem vagy a terhemre. - ellenkezett. - Sőt! Örülök neked. - válaszolta komolyan. - Akarsz filmet nézni? - kérdezte.

Bólintottam és bementünk a nappaliba. Elővett egy vígjátékot és egy akció filmet, hogy válasszak és az utóbbira esett a választásom, mert a kedvenc színészem játszik benne, Vin Diesel. Leültünk a kanapéra és magához húzott. Csak az egyenletes lélegzetéből és szuszogásából jöttem rá, hogy a film elején elaludt. Amikor vége lett a filmnek, gyengéden végig simítottam az arcát, mire mocorogni kezdett és lassan kinyitotta a szemét.

- Nem fekszel le? - kérdeztem halkan.

- Vége? - nézett a TV-re.

- Igen. Gyere – álltam fel és felsegítettem. Szegény tiszta kómás.

Felmentünk a szobához, mire magához fordított.

- Nora... - fogta meg az arcom.

- Hm? - fordultam hozzá.

Lassan hozzám hajolt. Éreztem meleg leheletét az arcomon és végigsimított ajkaival a homlokomon, amitől megremegtem és egy halk sóhaj hagyta el a szám. Majd a szemhéjam következett, aztán az állam vonala, végül az ajkaimhoz ért. Először csak gyengéden majd egyre szenvedélyesebben. Nem húzódtam el, hanem a nyaka köré fontam karjaim és élveztem ahogy a vérem zubog. Mikor már nem bírtam tovább levegővel, elhúzódtam, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessek.

- Már régóta szándékoztam ezt megtenni – nézett rám komolyan.

- Értem – mondtam és simogatni kezdtem a tarkóját.

- Nora – kezdte volna, de leintettem.

- Sss – vetettem el és most én csókoltam meg.

Hagytam, hogy felemeljen és a szobájába vigyen, ahol az ágyra fektetett. Most lassabban merültünk a szenvedélyben. A lassú lávafolyam, ami a vérem helyén folydogált, most még mélyebbre tört.

- Maradj itt, kérlek – suttogta két csók közt.

- Rendben – ziháltam.

- Úgy értem költözz ide – húzódott el. Most a szemembe nézett és nem láttam semmi hátsószándékot.

- Mi? - kérdeztem újra. Kissé értetlennek tűntem, de ha az életemről van szó, ennyit

igazán megengedhetek magamnak.

- Lakj itt. Velem. - mondta, de azonnal hozzátette. - Nem kell azonnal válaszolnod, de kérlek, gondolkodj rajta.

- Rendben. Átgondolom – válaszoltam és elfojtottam egy ásítást.

- Itt alszol?

- Itt – helyeseltem.

Gyorsan átöltöztem és mellé bújtam. Így aludtunk. Szorosan átölelt.

Reggel a karjai közt ébredtem. A hátamon éreztem, ahogy levegőt vesz. Én pedig megfordultam és az arcát néztem. Aztán lassan ő is kinyitotta és rám nézett.

- Szia.

- Szia – mondtam halkan.

Egymást néztük. Szinte elvesztem a szemeiben. Aztán hozzá hajolt és megcsókolt.

Ugyanolyan gyönyört éltem át a karjai közt, mint este. De aztán nevetve elhúzódtam.

- Ha azt akarod, hogy reggelit készítsek neked, így nem fog menni.