Legördült rólam, felhúzott és átölelt.
- Nem engedem.
- Sss.
Megsimogattam az arcát és hazamentünk. Nem volt semmi gond. Éjjel Aaron odajött hozzám.
- El kell mennem. Sandra hívott.
- Mi?
- Aludj, reggel jövök.
- Aaron…
Megcsókolt és elment. Reggel már aludt, mikor felébredtem.
Hagytam aludni. Későn ébredt, én már készülődtem a suliba.
- Hova mész
- Órára.
- Máris? Elviszlek. - indult zuhanyozni.
- Ne. Marajd és pihenj. Nem aludtál sokat. Felhívtam Sandrát és 10 perc múlva itt lesz.
- Kira, sajnálom.
- Ne. Csak a munkád végzed. - simogattam meg az arcát, mire hosszan felsóhajtott.
Mikor a szemébe néztem, a most fáradtan csillogó szemébe, ütött meg az érzés. Szeretem, gondoltam. Én, a szegény, városi, épp, hogy meg tudok élni, lány, beleszerettem Aaron Fletcher nyomozóba, aki rám vigyáz.
- Feküdj vissza és aludd ki magad.
- De... - próbált ellenkezni.
- Nincs de. Irány! - mutattam a szobám felé.
- Gyere velem. - húzott magával.
- Nem lehet. Mennem kell. - megcsókoltam.
Csak egy gyors puszit akartam adni neki, de belefeledkeztem. Imádok a karjai közt lenni.
- Hm. Maradnék, de mennem kell.
- Én megyek érted. - mondta ellenkezést nem tűrve.
- Oké. - ott hagytam és kimentem, mert Sandra már várt.
Beszálltam és felé fordultam.
- Na? - néztem rá.
- Csak úgy virulsz. - állapította meg.
- Igen. Lehet egy ember néhány nap után szerelmes?
- Hú... Behálóztad Fletchert! - vigyorgott.
- Nem, azt nem, de beleszerettem. - komorodtam el.
- És ezzel mi baj? - kérdezte tőlem.
- Rodriguez engem akar. És a szeretteimen keresztül fog hozzám férkőzni.
- Ez baromság. - helytelenítette a dolgot.
- Őt is szeretem. Ez által ő is veszélyben van. - magyaráztam neki.
- Ökörség. Ezzel azt cáfolod meg, hogy jól végzi a munkáját. Pedig ő a legjobb.
- Én... Nem akarom, hogy baja essen.
- Nem lesz. Jobban is bízhatnál benne.
- Ne mondd el neki, kérlek! - könyörögtem, hogy tartsa meg a titkot.
- Rendben. Figyelj, a hétvégén grill party lesz nálunk. Szeretnénk, hogy elgyere. - terelte el a figyelmem.
- Megoldható.
- Remek.
- Köszi a fuvart. - búcsúztam, mikor a sulihoz értünk.
- Nincs mit. Szia.
Megfordult és elhajtott.
Az órákon is azon gondolkoztam, hogy nem mondhatom meg neki, mit érzek iránta. De, ha másik védelmet kérek, akkor megharagudna. Egy lehetőségem marad: elengedni.
Ettől aztán nyomorultul éreztem magam. Mikor értem jött se lett jobb a kedvem.
- Minden rendben? - nézett rám érdeklődve.
- Persze. Hova megyünk?
- Haza.
A kocsiban kibámultam az ablakon és csendben voltam. Utáltam ezt az egészet. Persze észrevette, hogy valami nem oké, de nem szólt semmit, míg be nem mentünk a szobámba, ahol maga felé fordított.
- Mi bajod? - szegezte egyenesen nekem a kérdést.
- Semmi. Tényleg minden a legnagyobb rendben. Menj csak dolgozni. - tettem a közömböset.
- Kira, mi változott reggel óta?
- Túl sok minden. Na menj! - intettem neki hátat fordítva.
- Mi folyik itt? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Semmi.
- Megkérdezem Sandrát. - fenyegetett.
- Nem. - mondtam halkan, de keményen.
- Kira...
- Menj csak.
Megcsókoltam és majdnem elsírtam magam. Olyan nagyon szerettem volna átölelni és odabújni hozzá. De nem tehettem. Lehet ez önzőség és lehet keményfejűség, de nem szabad. Nem eshet baja...
- Sietek vissza. - suttogta.
- Rendben.
Elment és pedig az ágyra borultam és zokogni kezdtem. Istenem! Mért így?
Későn jött. Megvártam, de a többiek már aludtak.
- Szia.
- Szia. Sajnálom, hogy ilyen késő van.
- Felejtsd el. Enni?
- Nem, ettem bent. Gyere. - fogta meg a kezem és húzott a szobába.
Levetkőzött, én pedig lefeküdtem. Erre magam mellett érzem pár perc után.
- Mi? - fordulok felé.
- Sss.
Odahúzott magához és a lehető legjobban összebújva aludtunk.
Reggel suliba mentem. Megint sok órám volt.
Délután pedig Sandra jött értem.
- Hova?
- Az örsre. Meg kell nézned valamit.
- Oké.
Bevitt. Kezdtem kíváncsi lenni. Vajon mi lehet az, mit nekem látnom kell?
Mikor bementünk a kihallgató szobába, behoztak öt férfit.
- Na. Előállítottunk néhány férfit. Láttad a gyilkost. Felismernéd?
- Fel. - bárhol, bármikor.
Bevezetett a tükör mögé. Még jó, hogy ott állt mellettem, mert mikor megláttam a gyilkost, kissé megszédültem.
- A középső. - suttogtam.
- Rendben. Jól vagy?
- Igen. Aaron? - oda akartam bújni hozzá, hogy megnyugodjak.
- Terepen.
- Oké. - nyugtattam magam.
- Enni?
- Jöhet.
Kimentünk. Szólt egy rendőrnek, hogy mit tegyen, aztán lementünk a büfébe.
- Beszéltél Aaronnal? - kérdezte.
- Nem. Későn jött.
- Kira.
- Mindegy. - vontam meg a vállam.
- Rendben.
- Holnap hányra menjek? - tereltem el az szót.
- Kettőre várunk titeket.
- Értem. - bólogattam.
- Na.
Befejeztük az evést és Sandra elment kihallgatni a pasit, akit láttam. Így én nem csináltam semmit.
Aaron későn jött be. És nagyon mérges lett, mikor megtudta, hogy felismertem Rodriguezt.
- Szólnotok kellett volna! - nézett Sandrára.
- Nem voltál itt. Megoldottuk - mondta nyugodt hangon.
- Sandra...
- Kimennél kicsit? - kérdezte tőlem.
- Ki – én pedig kimentem.
Nem hallottam, mit beszéltek. De nem is érdekelt.
- Aaron, neki is jobb volt, hogy nem voltál ott.
- Meg...
- Nézd, köztetek már túl nagy az érzelmi kötődés. Lehet, hogy vissza kéne adnod a megbízást. - vágott közbe.
- Nem. Elintézem – mondta magabiztos hangon.
- Aaron, ismerlek.
- Tudom. - nézett rá nyíltan.
- Épp ezért kell odafigyelned. Ha így folytatjátok, nemsokára együtt lesztek. Főleg, ha így néztek egymásra.
- Szeretem. - jelentette ki komolyan.
- Mi?
- Beleszerettem, érted? És ez megrémiszt. Nem tudok nélküle létezni! - fakadt ki kimerülten.
- Aaron. - Sandra nem tudta mit mondjon.
Ismerte barátját, és tudta, ez a helyzet más.
- Ugye? Most hazaviszem. Aztán leiszom magam.
- Ez akarja látni?
- Hazamegyek utána. Őt soha nem bántanám.
- Rendben, de holnap kettőkor nálunk! - szólt rá.
- Vettem, ott leszünk. - azzal kijött.
Még mindig komor volt az arca.
- Hazaviszlek.
A kocsiban szótlan volt. Úgy szorította a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjai. Ezért inkább nem mertem hozzá szólni, inkább az ablakon bámultam ki, de a táj sem kötött le.
