2011. jún. 3.

3. fejezet Gondok

- Sajnálom.
- Semmi gond.
- Soha nem fordult még elő ilyen. Általában tudom magam türtőztetni, de a te esetedben nem megy. Még soha senki nem volt rám ilyen hatással. És ez nem jó!
- Ha akarod, kérhetek másik védelmet.
- Nem. Végig tudom csinálni. Nem lesz baj.
- Kérlek, ne szólj bele többet a vitákba!
- De...
- Kérlek.
- Rendben.
Legurult rólam.
- Minden rendben lesz?
- Igen.
- Rendben.
Felálltam és kimentem. Nem mertem a szemébe nézni. Direkt az után feküdtem le, hogy ő lefeküdt. Reggel korán keltem, kávét főztem, mikor kijött.
- Szia.
- Jó reggelt.
- Kira, a tegnap este...
- Ne mondj semmit, rendben? Felejtsük el a történteket.
- Rendben. Ma nem tudok érted menni, mert dolgom van, de Sandrát érted küldöm és elhoz az őrsre.
- Rendben.
- Kira...
- Hm?
- Semmi.
Elvitt a suliba. Nem értettem mért volt olyan tegnap este. Későn végeztem és Sandra már kint várt.
- Helló!
- Szia.
- Gond van?
- Eltaláltad. Aaron?
- Dolga van. Mi történt köztetek?
- Mert?
- Mert ő is egész nap ilyen fancsali képet vágott.
- Mit jelent nála, hogy még sosem volt rá senki ekkora hatással?
- Az igazat. Mert, mi volt?
- Megcsókolt. De mindegy... Nem beszélünk róla.
- Aha. Beszélek vele, ha beért.
- Ne, inkább ne.
- Rendben. Na, menjünk.
Elmentünk. Aaron tényleg későn ért be.
- Szia.
- Jézusom, az arcod! Mi történt? - ugrottam oda hozzá.
- Rodriguez barátunk.
- Mi?
- Megkérdeztem nem tud-e valamit a sikátor béli gyilkosságról.
- De így? Le kell jegelni vagy feldagad.
- Tudom. Éhes vagy?
- Eléggé.
- Gyere. Sandra?
- Hazament már.
- Rendben, gyere.
Elvitt egy gyorsétterembe. Vacsora után pedig hazamentünk.
- Nekem még vissza kell mennem az őrsre jelentést írni. Ne várj meg.
- Aaron.
Megsimogatta az arcom.
- Fáradt vagy. Nem ér rá holnap a papírmunka?
- Nem, sajnálom.
- Rendben.
- Aludj.
Megcsókolta a homlokom és elment. Lezuhanyoztam és lefeküdtem. Felébredtem, mikor megjött, de nem szóltam neki. Visszaaludtam és kivételesen a rém álmok nem jöttek. Reggel későn keltem. Aaron anyával beszélgetett.
- Ma nincs órád? - kérdezte, mikor kimentem.
- De van. Délután 2 is.
- Rendben. Most megyek az őrsre. Sandra visz majd el. Oké?
- Persze.
Elment. Most már tényleg nem értettem a dolgot.
Sandra értem jött délben.
- Na, már megint mi történt?
- Jó kérdés! Ma még alig szólt hozzám.
- Mi volt tegnap?
- Hazahozott és visszament dolgozni.
- Na, majd megkérdem. Gyere.
- Oké.
Suliba vitt. Egész délután olyan érzésem volt, hogy figyelnek. Aztán délután megint Sandra jött értem.
- Na?
- Úgy érzem, figyelnek. Egész délután. Lehet, hogy csak bebeszélem?
- Maradj itt. Mindjárt jövök.
A kocsiban vártam és 10 perc múlva visszajött egy kamerával a kezében.
- Jó okod volt ezt érezni, mert tényleg figyeltek.
- Ez mi?
- Majd kiderül, ha beértünk.
- Oké.
Út közben felhívta Aaront. Elmondta neki a dolgot.
- Na?
- Azt hiszem, dühös.
- Pazar. Már csak ez hiányzott.
- Rendben.
Odaértünk és Aaron már a parkolóban várt minket.
- Jól vagy? – odajött és megfogta az arcom.
- Semmi bajom.
- Mit találtál? – odafordult Sandrához.
- Ezt. Menjünk fel.
Fent megnéztük a kazettát. Engem vett fel, hogy mi mindent csináltam. Nem bírtam végig nézni, ezért kimentem a mosdóba, Sandra pedig utánam jött.
- Jól vagy?
- Igen.
- Visszajössz?
- Pár perc.
- Rendben.
Visszament. Megmostam az arcom és visszamentem. Aaron nem nézett rám. Hát jó. Későn mentünk haza, mert előtte beugrottunk hozzá.
- Enni?
- Kérek.
Csinált nekem szalonnás-rántottát és ittunk hozzá limonádét.
- Jól vagy?
- Igen.
- A ma történt dolog nem fog többet előfordulni. Ígérem.
- Persze.
- Kira.
- Nem érdekes. Felejtsd el. Én is azt teszem.
- Kérlek.
- Mire?
- Nem kell tartanod semmitől.
- Tudom. Tudom, csak… Nehéz. Egész délután figyeltek és éreztem. Teljesen mindegy, mit csinálok, el fog kapni.
- Nem engedem.
- Te sem állíthatod meg.
- De megfogom.
- Ez nem így megy. Te is tudod.
- Nem engedem, hogy bajod essen.
Odaállt elém és megfogta az arcom.
- Megígérem.
- Azt is megígéred, hogy neked sem esik bántódásod?
- Kira.
- Megígéred?
- Meg.
- Rendben.
- Kira, istenem.
Megcsókolt és pedig szorosan odabújtam hozzá. Nem akartam, hogy abba hagyja. És ő folytatta. Hirtelen felkapott és felvitt a szobájába és lefektetett az ágyra.
- Aaron.
- Kérlek.
- Nyugalom. Semmi baj.
Éreztem a csókján a dühöt.
- Már feljelentettük. Ha be kell jönnöd, tanúskodni, akkor utána vége.
- Rendben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése