2. fejezet Buli

- Mehetünk.

- Pazar.

A kocsiban nem szóltam hozzá.

- Haragszol?

- Nem. Mért is tenném? Csak két órára hagytál magamra a kollégáddal! Nem haragszom, dühös vagyok.

- Sajnálom, de így volt biztonságos.

- Igen. Jó, hogy nem csukatsz le. Az is elég biztonságos lenne, nem?

- Nyugodj meg.

- Nyugodjak meg? Ez a valaki engem akar és nyugodjak meg! Kösz.

- Nem így értettem.

- Tudom. Mond csak, honnan van neked ez a kocsi?

- Vettem.

- Nem keresel annyit, hogy ez kijöjjön.

- Megtehetem. Legyen elég ennyi.

- Rendben, én figyelmeztetlek. Tényleg nincs nálunk hely.

- Ne aggódj, elalszom egy fotelben is.

- Oké.

Hazaértünk.

- Még valami. Apám állandóan részeg, de tudom kezelni, szóval ne lépj közbe.

- Nem garantálom.

- De. Na gyere.

Bementünk. Apám megint jól nézett ki. Ilyenkor ég a képem mások előtt...

- Hát ez ki?

- Egy barátom. Itt marad pár napig.

- Aha.

Bementünk a szobámba.

- Kira.

- Kérlek, maradj itt. Kérsz inni?

- Vizet.

- Hozom.

- Kira...

- Ne.

Kimentem. A mai nap nyugodtan telt, leszámítva a "testőrséget". Este korán lefeküdtünk. Aaron bevállalta a fotelt, amit összetoltunk neki és hamar elaludt. Éjjel megint felijedtem. Felültem és körbe néztem. A húgom aludt, Aaron szintén. Kimentem a mosdóba és visszafeküdtem. Egyszer csak mellém ült Aaron.

- Jól vagy?

- Igen, minden rendben.

- Jól van, aludj.

Visszaaludtam, bár reggel korán keltem. Igaz, hogy szombat volt, de a történtek nem hagytak aludni. Kávéztam, mikor kijött Aaron.

- Nem alszol?

- Be kell mennem.

- Értem.

- Te?

- Nem tudtam aludni.

Odajött hozzám és megfogta a kezem.

- Kira, sajnálom, hogy ilyen helyzetbe keveredtél.

- Én is. Kávét?

Elhúztam a kezem és meg sem várva a válaszát elővettem egy bögrét.

- Jöhet. Éjjel megint rém álmod volt, igaz?

- Igen.

- Sajnálom.

- Ígérd meg, hogy elkapod.

- Megígérem.

- Mond, hogy lehet, hogy te és Sanches még nem jöttetek össze?

- Úgy, hogy házas. És van egy kislánya.

- Értem. A barátnőd nem szól érte, hogy ennyit dolgozol?

- Nincs senkim.

- Aha, így könnyű.

- Az. Szeretném, hogy ma itthon maradj.

- Menni fog. Tanulnom kell.

- Rendben.

Miután megkávézott, lezuhanyzott és elment. Örültem egy kis magánynak. Hát lehet, hogy nagy képzelő erővel élek, de azt sose akartam, hogy maffia kövessen. Miközben kávéztam a gondolataim akaratlanul is Aaron felé terelődtek. Mért nincs senkije? Hány éves lehet? Ehhez hasonló kérdések keringtek a fejemben. De mit foglalkozok vele? Róttam meg magam. Úgy se tekintene rám nőként. Én csak a munkája vagyok. Ekkor hívott Rita a barátnőm. Hálás voltam neki, hogy kirángatott az álmodozásból.

- Helló csajszi!

- Mond.

- Nem megyünk este bulizni?

- Nem tudom. Meg kell beszélnem a nyomozóval, aki vigyáz rám. Majd hívlak, okés?

- Igen, szia.

Ezzel letettük.Vagy mérges lesz vagy nem. Na mindegy. Bár vége lenne már ennek az egésznek!

Tanultam és csináltam a dolgom. Kétszer hívott Aaron, hogy minden rendben van-e és én mindkétszer megnyugtattam, hogy semmi baj. Aztán olyan 3 óra körül megjött.

- Szia. Éhes vagy?

- Igen.

- Ülj le, szedek.

- Apád?

- Még nem jött.

- Hm...

- Figyelj, hívott a barátnőm, hogy megyek-e vele este bulizni. Mondtam neki, hogy megkérdezlek és visszahívom. Baj lenne?

- Nem. De veletek megyek.

- Rendben.

- Jól vagy?

- Igen. Felhívom Ritát.

Felhívtam és megbeszéltük, hogy 8-kor talizunk az Overdriveban. Apám megint részegen jött haza és Aaron megint úgy nézett rá, mint akit puszta kézzel meg tudna fojtani.

- Aaron, kérlek.

- Rendben.

Elkészültem és elmentünk.

- Mért nincs senkid?

- Mert nem összeegyeztethető a munkámmal.

- Aha. Hány éves is vagy?

- 27. Te?

- 22. Mért lettél rendőr?

- Hogy idegesítsem apám.

- Értem. Itt vagyunk.

Kiszálltunk. Rita átölelt és odasúgta.

- Nagyon dögös.

- Tudom.

Bementünk. Kicsit kellemetlen volt a sok ember, amit Aaron észrevett és átkarolt. Így hamar megnyugodtam. Aztán éjjel 3-kor jöttünk el.

- Nem tudtam, hogy így táncolsz.

- Én se, hogy te.

- Tanultad?

- Nem. Soha.

- Értem.

- Hova megyünk? - kérdeztem, mert nem felénk mentünk.

- Hozzám. Nem akarom felkelteni a szüleid.

- Hozzád?

- Igen.

Elállt a szavam, mikor megláttam a házát. Nem volt nagy,de kicsi sem. Szép volt. Bementünk. Mutatott egy szobát.

- Itt alhatsz. Hozok neked pólót.

- Köszi.

Szép volt, kényelmes. Mikor visszajött leült mellém.

- Itt nem lesz baj.

- Oké.

- Aludj jól.

Kiment és pedig átöltöztem és lefeküdtem. Fáradtabb voltam, mint gondoltam, mert hamar elaludtam. De ugyan ilyen hamar jöttek a rém álmok is. Sikoltva ébredtem, mire Aaron berohant.

- Sa-sajnálom.

Átölelt.

- Sss. Nyugalom. Itt vagyok.

Odabújtam hozzá. Féltem.

- Gyere, feküdj vissza. Itt maradok.

Lefeküdtem, ő pedig átölelt. Simogatott és csókolgatta a hajam, így sikerült visszaaludnom. Reggel későn ébredtem. Magam körül éreztem a karjait. Mégsem hagyott egyedül. Éreztem az illatát, a bőrét, a lélegzetét a nyakamon és közelebb bújtam hozzá. Aztán nem bírtam tovább fekve és megpróbáltam kibújni, de hirtelen visszahúzott.

- Maradj.

- Aaron.

- Maradj még.

Visszabújtam hozzá. Olyan megnyugtató volt hozzá bújni. De nem érezhetek így, főleg mert engem véd.

- Na jó, csinálok reggelit. - sóhajtotta.

Felült.

- Szia.

- Helló.

Lement. Na igen, ennyi. Reggeli után hazamentünk. Filmet néztünk és Aaron kipróbálta az ágyon alvást. Este egy óriási veszekedésbe keveredtem apámmal, amiből sajnos nem tudott kimaradni.

- Ha csak egy újjal hozzá mer érni vagy bárki máshoz, lecsukatom!

- Aaron, kérlek elég!

- Kira.

- Kérlek!

Átölelt és én kisírhattam magam, közben bevitt a szobámba.

- Nyugodj meg, már semmi baj.

Letörölte a könnyeim. Megfogta az arcom és a szemembe nézett.

- Felejtsd el.

- Rendben.

Lehajolt és óvatosan megcsókolt. Mintha áram szaladt volna keresztül rajtam. És ő érezte, mert szenvedélyesebben kezdett csókolni, amit és örömmel viszonoztam. Lefektetett az ágyra és így folytattuk. Aztán hirtelen elszakadt tőlem és a vállamba fúrta az arcát.

1. fejezet Személyi védelem

Azt hittem álmodom. Nem. Ez nem igaz. Megcsíptem magam, de az érzés valóságos volt. Hallottam a dördülést, felsikoltottam, erre az idegen felém fordult. Hátra fordultam és rohanni kezdtem. Hallottam, hogy mögöttem van. Rohantam, ahogy bírtam, közben azon imádkoztam, hogy jöjjön valaki erre. Istenem, anyának igaza volt. Nem kellett volna eljönnöm. Futottam a forgalom felé. Mikor kiértem a fényre hátrapillantottam, hogy követnek-e még és neki mentem valakinek, mire hátra estem.

- Jól vagy?

- Én... Oh istenem.

Az idegen felsegített és én odabújtam hozzá.

- Hé! Nyugalom.

- Az előbb... a sikátorban... Az a férfi lelőtte a társát. Kérem, hívjon rendőrt. Kérem!

Zokogni kezdtem.

- Mi?

- Követni kezdett, mikor észrevett.

- Jól van. Nyugalom.

Az idegen tárcsázott és beszélni kezdett, közben engem nyugtatgatott. Velem maradt, míg kijöttek a rendőrök. Felvették az adataim és kihallgattak. Elmondtam nekik, hogy egy barátnőmmel voltunk szórakozni, mikor hazafelé átvágtam a sikátoron és láttam, amit elmondtam.

- Hazamehetek?

- Én hazaviszlek. Gyere.

- Maga is az. Rendőr.

- Valami olyasmi. Elintézem, hogy védelmet kapj.

Hazavitt.

- Köszönöm a segítséget.

- Megadnád a telefonszámod?

- Igen. 555-7290.

- Köszönöm. Ma éjjel járőrök lesznek itt. Holnap felhívlak, hogy mi lesz.

- Rendben. Tényleg köszönök mindent.

- Aludj jól. Tessék, a névjegykártyám. Hívj, ha baj van.

- Rendben. Viszlát.

- Helló.

Kiszálltam és bementem. Elmondtam mindent anyának, aztán lefeküdtem. Reggel suliba indulás előtt bejött a rendőr, aki hazahozott.

- Igen?

- Nem találták meg a tettest, de rajta vannak az ügyön. Délután be kéne jönnöd a kapitányságra.

- Rendben, de mennem kell.

- Elvihetlek?

- Ha gondolja?

- Tegezz nyugodtan. Aaron Fletcher.

- Kira McCannon.

- Menjünk.

Elvitt a suliba. Istenem milyen kocsi! Biztos valami fejes.

- Mi a munkája?

- Mit mondtam?

- Mi a munkád?

- Én nyomozó vagyok.

- Hányan dolgoznak alattad?

- Majd 100-an.

- Szép. Mi van azzal, akit tegnap láttam?

- Nem adhatok ki információt.

- Ne már!

- Annyit mondhatok, hogy a lehető legrosszabb, akivel összekeveredhettél.

- Éljen!

- Ez nem vicces.

- Hát nem is viccnek szántam. Tudod, hogy éjjel többször is rémálmom volt? Mindegyikben utolért és lelőtt. Szóval nagyon nem vicceltem.

- Hány órád van ma?

Erre persze nem válaszol.

- 4. 2-re végzek.

- Érted jövök.

- Rendben. Helló.

Kiszálltam és elmentem. Egész nap féltem. Mért pont én? Ez lehetetlen. Nem kap el. Soha. Mikor végeztem Aaron már kint várt.

- Helló.

- Hali.

- Sajnálom a délelőttöt.

- Felejtsd el. Mehetünk.

- Nem vagy éhes?

- Nem. Ettem bent.

- Rendben.

Elmentünk. Bevitt az irodájába. Bejött a társa. Egy félvérű, gyönyörű, kemény, a 20-as évei közepén járható nő. Biztos együtt vannak.

- Üdv. Hé, Fletcher szedd le nekem Big C-nek a priuszait.

- Máris. Kira, ő a társam Sadra Sanches nyomozó.

- Üdv.

- Mért hoztad be?

- A főnök kérte. Rodriguez őt akarja.

- Korona tanú.

- Az.

- Rendben.

Kopognak, mire kérdés nélkül bejön egy ember.

- Kira McCannon?

- Igen.

- Liz Conroy.

- Mért hívtak be?

- Nos, az, akit látott, az alvilág legnehezebb fiúja. Most magára pályázik. És nem nyugszik míg holtan nem tudja.

- Erre rájöttem.

- Szeretném, hogy mostantól Fletcher nyomozó mostantól 24 órás műszakban mellette legyen.

- De... Erre semmi szükség. Nagyon jól megvagyok egyedül is.

- Kislány, jobb, ha belemész. Rodriguez nagyon rossz vég. Az egyetlen, aki elbír vele, az Aaron. Higgy nekem és fogadd el.

- Mit tesz az, hogy 24 óra?

- Odaköltözik hozzád.

- Ha-ha. Nem jön össze. Nincs hely.

- Pedig muszáj.

- De...

- Nem vitázom. Fletcher nyomozó az ügy végéig védelmet fog nyújtani.

- De...

- Semmi de. Elfogadja.

- Értem.

- Akkor Fletcher ne szúrd el!

- Meglesz főnök.

- Sanches.

- Viszlát.

Elment.

- Na?

- Ezt jól összehoztad.

- Hazamehetek?

- Elmegyek a cuccaimért és elviszlek. Addig itt vársz. Sandra, vigyázz rá!

- Rendben.

- Mi? Nem hagyhatsz itt! Mit fogok csinálni?

- Tanulsz.

Ezzel elment.

- Mindig ilyen? Mert akkor nagyon nem leszünk jóban.

- Mindig.

- Éljen. Telefonálhatok?

- Igen.

Felhívtam anyát és elmondtam neki a dolgokat. Nem repesett a védelemért, de elfogadta. Két óra múlva Aaron visszajött.

Álom

És itt egy újabb történet. Remélem tetszeni fog!

12. fejezet Tiszta víz

Így a főiskolát már férjes asszonyként kezdtem. Imádtam Lilyék kislányát Adrianát. És szinte én is készen álltam az anyaságra. De előbb befejezem a főiskolát. Most, hogy Nathen elvett minden más. Eddig is sok dolgot megbeszéltünk, de most már mindenbe beleenged. Mindent megbeszélünk, de a titkát még nem tudom. Egyik este sétáltunk a tónál, mikor rátértem.

- Nathen, te mindent tudsz rólam.

- Igen.

- De én még nem vagyok biztos minden dologgal, ami veled kapcsolatos.

- Arra gondolsz.

Mintha a tekintete egy percre elsötétült volna. Odabújtam hozzá.

- Nem érdekel, ha rosszat tettél vagy nem tettél. Tudod mit? Felejtsd el, hogy rákérdeztem.

- Nem. Igazad van. Jogod van tudni, de előbb menjünk vissza.

Visszamentünk. A nappaliban voltunk mind.

- Szóval.

- Csak, ami rám tartozik.

- Minden.

- Miután nagykorú lettem letartóztattak. Emberölésért.

- Hm.

Köpni-nyelni nem tudtam.

- Akkor anyáék már 7 éve elváltak. Volt egy pasija, aki csak a pénzét akarta. Mi pedig csak púp voltunk. Nem bánt velünk jól. Sőt, szinte az ment, mint nálatok. Egyszer meg akarta erőszakolni Lilyt. Akkor értem haza és én megöltem. Elmondtuk anyának, aki segített, így csak 6 évet kaptam. Anya akkor halt meg, mikor Lily nagykorú lett. Mikor kiengedtek, átvettem a céget. Aztán találkoztam apáddal...

- Értem.

Lilyre néztem, aki egyre szebb lett az anyaságtól.

- Köszönöm.

- Mit?

- Hogy vagy nekem.

Odabújtam hozzá.

- Szeretlek.

- Én is.

Együtt mentünk fel és együtt zuhanyoztunk. Odabújtam hozzá. Mikor lefeküdtünk megszólalt.

- Tudod min gondolkodtam?

- Min?

- Hogy milyen lennél anyaként. Olyan szép, mint Lily vagy még szebb?

- Ezt mért kérded?

- Csak úgy.

Pár héttel később én már tudtam, amit ő még nem. Lilynek mondtam el elsőként.

- Lily, terhes vagyok!

- Komoly? Éljen!

- Nathen?

- Az istállóban.

Lilynek már közel volt a szülés ideje. Már nagyon várták a fiúkat, még Adriana is. Kisiettem Nathenhez, aki éppen Zerot csutakolta.

- Helló.

- Szia kicsim.

Megcsókoltam.

- Milyen napod volt?

- Fárasztó, neked?

- Volt 3 órám, utána orvosnál voltam.

- Orvosnál? Valami baj van?

- Nem, semmi. Úgy néz ki, hogy 8 hónap múlva apa leszel. Na megyek, Lily már vár.

- Mi? Állj csak meg! Mit mondtál?

- Lily vár.

- Előtte.

- Hogy apa leszel.

- Biztos?

- Teljesen.

Felkapott és megpörgetett. Ölben vitt be.

- Erre iszunk.

Lejön Lily.

- Robert?

- Még kint.

- Lily csak nem?

- De. Elfolyt a magzatviz.

- Szólok Robertnek.

Nathen kirohant. Bevittük Lilyt a kórházba. A kisfiút Alexnek nevezték el.

Végre én is révbe értem. Megszületett a kislányunk. 3 éve nem gondoltam volna, hogy az életem 360 fokos fordulatot vesz. Sose voltam ilyen boldog. Van egy férjem, aki imád és egy kislányom, akit szintén imádok. Kell ennél több?

11. fejezet "Összecsapás"

Megfogta az arcom és szenvedélyesen megcsókolt.

- Szeretlek.

- Én is.

Kimentek én pedig nyomorultul éreztem magam. Lily bejött a szobába.

- Tudod ki gyújtogatott.

Bólintottam.

- Mondd el!

Megráztam a fejem.

- Nem tehetem. Csak rosszabbul jártok. És ezt nem engedhetem.

- Hidd el, meg tudjuk oldani.

- Én nem akarlak elárulni titeket.

- Nincs mit elárulni.

- Jaj Lily. Szerinted nem vettem észre, hogy titkolóztok előttem?

- És? Mindenkinek vannak titkai

- Igen. Nekem is.

Elkezdtem pakolni. Lily odajött hozzám.

- Nem oldasz meg vele semmit, ha elmenekülsz.

- De titeket megmenthetlek.

- Kitől?

- Sajnálom. Tényleg. Mondd meg Nathennek, hogy szeretem.

- Laura, ne.

- Nincs más választásom! Vagy elmegyek vagy rátok gyújtja a házat! Nem engedhetem, hogy bajotok essen. Ti vagytok az igazi családom!

- Laura.

Hátrafordultam és láttam Nathent az ajtóban.

- Mit csinálsz?

- Elmegyek.

- Azt hiszi ezzel megment minket.

- Tudom.

- Mondd el ki volt.

Ekkor előlépett apám a fürdőszobából egy puskával a kezében.

- Én voltam. Azért adtam el, hogy szenvedjen. Erre egyre jobban él. Megfenyegettem, elmegy vagy felgyújtom a házat. Ha ő nincs itt, szenved. Ha szenved, én örülök.

- Hogy lehet magának ennyi gyereke?

Kiált rá Lily, de Robert, aki időközben betoppant, maga mögé húzta.

- Maradj itt.

Aztán gyorsan történt minden. Láttam, hogy apám a vállához teszi a fegyvert és Nathenre céloz. Előre ugrottam és eléálltam, így a golyó engem talált el, mire én összeestem.

- Kicsim.

- Sajnálom.

- Ne hagyj itt. Hallasz?

Aztán nem láttam semmit. Lebegtem. Mért történik ez velem? Gyereket akartam és családot, erre vége. Mindennek. Azt hittem meghalok. De mikor rájöttem, hogy nem, nehezen kinyitottam a szemem. Bántotta a fény.

- Vizet.

- Laura!

Lily sápadt arcát láttam, amint az arcán átfut a megkönnyebbülés.

- Tessék.

- Nathen?

- Mindjárt jön.

- Mi történt?

- Majd megbeszéljük, ha hazajöttél. Mindent.

- Haza? De nem... El kell...

- Nem, nem kell elmenned. Most pihenj.

- Lily azt álmodtam, hogy saját családunk lesz.

- Lesz is. Ne félj.

- Én... Sajnálom.

- Ne. Te csak jót akartál.

Bejön Nathen.

- Helló.

- Kicsim.

Odajött hozzám. Megsimogattam az arcát. Nagyon nyúzott és fáradt. Megpróbáltam kisimítani a ráncokat a szeme alatt. Könnyezni kezdtem.

- Sss. Ne sírj. Már vége.

- Nathen, sajnálom.

- Nyugodj meg. Itt vagyok.

Megcsókolta a homlokom és a tekintetét az enyémbe fúrta. Ez megnyugtatott.

- Laura, jó látni.

- Helló Robert. Nem vinnéd haza Lilyt? Pihennie kell.

- Laura.

- Hm?

- Neked kell pihenned.

- Szerintem meg a kismamának.

Mind rám néztek.

- Basszus. Még nem tudják?

- Nem éppen.

Robert a kezébe fogta Lily arcát.

- Komoly?

- A lehető legkomolyabb. 1,5 hónapos terhes vagyok.

- Istenem.

Átölelte. Hazavitte pihenni. Engem is hamar hazaengedtek.Véglegesen beköltöztem Nathen szobájába. Valahogy mindig sikerült elkerülni, hogy a történtekről beszéljünk. De fogunk. Egyik délután már nem bírtam a fekvést. Átmentem az irodába. Nathen itthon dolgozott mióta kiengedtek. Bementem hozzá.

- Mit keresel itt?

- Beszélnünk kell.

- Laura.

- Mióta visszajöttem, nem mehettem be a szobámba. Te sem jársz be az irodába és Lily sem hagy békén. Ja és a történtek érdekelnének mondjuk onnantól, hogy lelőtt.

- A szobád? Gyere.

Bekísért a szobába. Minden össze volt törve.

- Ezt akartad látni? Miután a műtőbe vittek hazajöttem és ezt tettem.

- Nathen...

- Érdekel miért? Mert a szerelmem a halálán volt. Nem járok az irodába, mert melletted akartam lenni. Lily pedig Robert kedvéért nem jár be annyit. Miután elém ugrottál Robert elkapta apád. Leütötte őt, aztán rendőrt hívott. Én pedig majd belepusztultam a dologba. De ha ennyire zavar, hogy itt vagyok, akár el is mehetek.

- Nathen, kérlek elég.

Odahúzott magához és megcsókolt.

- Sajnálom.

- Menjünk innen.

Visszamentünk a hálóba. Magamhoz húztam és megcsókoltam.

- Laura.

- Most. Kérlek. Érezni akarlak. Most.

Szenvedélyesen lettünk egymáséi. Szükségem volt erre.

- Ne eressz el.

- Soha többé. Várj itt, mindjárt jövök.

Kiment és pár perc múlva jött vissza.

- Tessék.

- Mi ez?

- Laura, soha életemben nem szerettem így még senkit. És ígérem nem is fogok. Ha a jövőről kérdeznek mi együtt szerepelünk benne. Veled szeretnék családot alapítani és a további életem leélni. Lennél a feleségem?

Kinyitotta a dobozt. Egy gyönyörű fehér arany gyűrű volt, ami zafír kövekkel volt kirakva. Ránéztem.

- Igen.

- Komoly?

- Igen.

Megcsókolt.

- Nem akarom hosszú jegyességet.

- Én sem.

10. fejezet Bonyodalmak

Összebújva aludtunk. Reggel, mikor felébredtem őt néztem. Annak ellenére, hogy hogyan ismerkedtünk meg, ő a legjobb dolog az életemben. 3 hónapja nem gondoltam volna, hogy beleszeretek egy ilyen férfiba, mint Nathen. Sőt, azt se gondoltam, hogy egy ilyen férfi közeledne hozzám. Elég volt megcsókolnia és elvesztem. Ha valamiért elküldene, abba belehalnék. Még közelebb bújtam hozzá, mire ő szorosabban ölelt át. Így aludtuk át a délelőttöt. Kopogásra ébredtem. Fel akartam kelni, hogy kinyissam, de Nathen visszatartott.

- Ne, még ne.

- Lily az.

- Jöjjön vissza később.

- Nathen.

- Na jó. Engedd be.

Belebújtam a köntösömbe és beengedtem, de amint megláttam az aggódó tekintetét, lehervadt a mosoly az arcomról.

- Skacok, gond van.

Erre már Nathen is felült.

- Igen?

- Valaki felégette otthon az istállókat.

- Mi?

- Robert?

- Ő jól van és a lovaknak sincs bajuk, de az istállók tönkre mentek. Az is, ami benne volt.

- A francba. - káromkodott.

- Csak olyasvalaki tehette, aki tudja mennyire fontos nektek az istálló és a lovak.

- Igen, csakis olyan lehetett.

- Haza kell mennem.

- Mind megyünk.

- Lily, nem kell itt hagynod a munkád.

- De.

- Rendben. Betelefonálok. Ti majd kocsival jöttök.

- De...

Megfogta az arcom.

- Nem akarom, hogy repülj.

- Köszönöm, de kibírom.

- Biztos?

- Igen.

- Jó, akkor fél óra múlva indulunk.

Volt fél óránk összepakolni, aztán repülővel 2 óra alatt otthon voltunk. Robert idegesen várt, míg Nathen telefonált, Lily pedig odabújt hozzá. Istenem, mennyire félthette! Nem engedték el egymás egy percre sem. Vajon mikor kéri meg a kezét Lilynek? Csináltam ebédet. Nathen egész nap telefonált és dolgozott. Az istállókat újra kell építeni. Nem sokat láttam a nap folyamán, így a történteket sem tudtuk megbeszélni. Vacsora után Lily segített elmosogatni.

- Baj van?

- Nem.

- Elmondtad neki?

- El és ő is így érez.

- Akkor jó.

- És Robert?

- Ma nagyon aggódtam érte.

- Láttam rajtad.

- Rendben. Megnézem mit csinálnak.

- Jövök én is.

Felmentünk az irodába. Már megint telefonált. Odabújtam hozzá, éreztem, hogy feszült. Mikor letette szenvedélyesen megcsókolt.

- Sajnálom, hogy ma elhanyagoltalak.

- Semmi gond.

- Szeretlek.

- Én is. Na? Mi lesz az istállókkal?

- Újra építjük. Azt, hogy ki volt sosem fogjuk megtudni.

- Sajnálom.

- Én is. De ez van.

- Elkapnám és agyonverném.

- Nem érne semmit.

- Tudom.

- Megyek lefekszem. Reggel be kell mennem a céghez.

- Jó éjt.

- Sziasztok.

Lily kiment.

- Aggódott érted. - mondtam Robertnek.

- Mi?

- Igaz, hogy felhívtad a pajta miatt, de míg nem bizonyosodott be a dologról, hogy jól vagy, addig aggódott. Itthon pedig már nem mondhatta, mert dolgotok volt. És félt, hogy nem tetszene.

- Basszus.

- Beszélj vele.

- Rendben.

Elment. Lily a szobájában az ágyon ült.

- Lily.

- Igen?

- Nézz rám kicsim.

- Robert.

Odabújt hozzá.

- Jól vagyok.

- Tudom. Hidd el tudom, csak féltettelek.

- Szeretlek kicsim.

- Én is.

Közben én lezuhanyoztam. Nathen pedig az irodában volt, ezért odamentem hozzá.

- Elfáradtál.

- El.

- Feküdjünk le.

- Menjünk.

Kézen fogva mentünk a szobába. Míg Nathen zuhanyzott én az ágyban vártam. Mikor lefeküdt mellém én hozzá bújtam.

- Szeretlek.

- Én is.

Így aludtunk összebújva. Reggel csókkal ébresztett.

- Nathen.

- Kicsim.

Nem akartam elengedni, de most jönnek az építészek és segíteni akar az építésben.

- Vigyázz magadra.

- Rendben.

Kiment. Valahogy rossz érzésem volt. Felmentem a szobámba.

- Helló lányom.

Azt hittem rosszul hallok.

- Mit keresel itt?

- Beszédem van veled. Túl jól mennek itt a dolgaid. Azt akarom, hogy szenvedj.

- Te voltál. Te gyújtottad fel az istállókat, igaz?

- Én. Legközelebb a ház jön.

- Mit akarsz?

- Hogy elhagyd. Neked akkor lesz a legrosszabb. És én azt akarom, hogy szenvedj. Ha nem, nagyon rosszul jársz. Kapsz 3 napot. Figyelni foglak.

Elment. Lerogytam az ágyra és zokogtam. Nem. Kezdődik előröl. Ez nem lehet. Azt hittem megfulladok. Elindultam le, kisiettem, de az udvaron két lépés után elájultam. A nappaliban rétem magamhoz és Nathen aggódó arcát láttam magam előtt.

- Kicsim.

- Mi...történt?

- Elájultál.

- Jól vagy?

- Igen. Igen.

Oh, istenem. Nem tudom elhagyni. Nem megy.

- Itt a víz.

- Köszi.

- Kicsim.

Letettem a vizet és szorosan odabújtam hozzá. Nem akartam, de zokogni kezdtem.

- Kicsim.

- Én... Sajnálom.

- Mondd el!

- Nem. Minden rendben.

- Ne menjünk el orvoshoz?

- Nem kell. Tényleg jól vagyok. Menjetek csak vissza. Nyugodtan. Már oké.

Nathen látta az arcomon, hogy nem mondok igazat.

9. fejezet Vallomás

Lily elment Nathenhez míg én aludtam.

- Beszélnünk kell. Most.

- Igen?

- Laura szerelmes beléd, de fél neked elmondani.

- Tudom, az éjjel álmában beszélt.

- És?

- Mi és?

- Attól fél elhagyod, ha elmondja neked.

- Beszélni fogok vele, nyugi.

- Fáj a feje, tudod a repülés nem tesz neki jót. Lefeküdt.

- Tudom.

- Mégis eljött veled, tegnap pedig a tied lett.

- Lily!

- Mért? Nincs rajtam kívül más nő az életében! Te dolgozni fogsz itt. És ő? Mégis veled jött.

- Tudom, és tudom mit gondolsz. Mondjam el neki az érzéseim. De... Rendben, megteszem.

- És mégis mik ezek az érzések? Nekem elmondhatod!

- Majd neki.

- Rendben. Akkor vacsoránál találkozunk.

-Szia.

Elment. Én eközben sikeresen kialudtam a fejfájást. Délután tengődtem a szobában, ettem és pihentem. Nem ilyen nyárra gondoltam, dolgozni akartam és bulizni.De ugye ez nem jön össze. Ekkor megcsörrent a telefonom. Megfontoltam, hogy felvegyem-e, de aztán felvettem.

- Igen?

- Szia. Jobban vagy?

- Igen.

- Akkor elhoznál nekem egy iratot a szobámból?

- Igen.

Lediktálta a címet. Fogtam egy taxit és a nyelvvizságmnak köszönhetően bementem az irodába. Lent eligazítottak és felvittem a papírokat. Kopogtam és beléptem. Nathen megint telefonált, még jó, hogy nem nő a füléhez annyit használja. Elmosolyodtam és odavittem neki, mikor intett. Leültem és megvártam míg befejezi. Mikor végzett rám mosolygott.

- Sajnálom.

- Semmi gond.

- Mért nem mondtad, hogy fáj a fejed, mikor leszálltunk?

- Nem akartam, hogy aggódj, meg aztán külön szobát kértél, így szerintem felesleges lett volna.

- A külön szoba dolgozni kell. Ugyanis a hétvégén nem jövök be az irodába. Ez nálam elv.

- Értem.

- Nem gond, ha Lilyvel vacsorázunk?

- Nem.

Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam és odamentem hozzá, beültem az ölébe.

- Kicsim.

- Nathen.

Csókolózni kezdtünk, erre újfent megszólalt a telefonja. El akartam húzódni, de ott tartott, és odabújtam hozzá amíg telefonált. De ezt legalább hamar befejezte.

- Kérdezhetek valamit? - nézett rám kérdő tekintettel.

- Igen.

- Volt már szexuális élményed egy irodában?

- Szerintem magadtól is tudod a választ.

- És akarsz?

- Nos...

- Lenémítom a telefonom és leszólok, hogy egy óráig ne engedjenek fel senkit.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

- Rendben.

- Nem végzel még?

- Sajnos nem, de megvársz?

- Csak elterelném a figyelmed.

- Rendben, akkor vacsoránál találkozunk.

- Nathen.

- Hm?

- Siess.

Szenvedélyesen megcsókoltam, aztán ott hagytam és visszamentem a szállodába. Lementem a kondi terembe és edzettem. Régen mozogtam és már igen csak rám fért. Aztán felmentem és nem sokkal később megjött Lily is.

- Szia.

- Szia, na?

- Mi na?

- Elmondtad neki?

- Nem. Majd este, ha kettesben leszünk.

- Rendben, úgy is nem sokára jön.

- Eegen.

- Történt valami?

- Nem...vagyis majdnem.

- Aha.

- De... Rendben. Amint megjön elmondom neki.

- Végre.

Lilyvel lent voltunk a kondiban és jókat nevettünk. Mikor felmentünk Nathen már ott volt.

- Hát ti?

- Edzettünk. - válaszolta Lily.

Nem mertem a délután történtek után ránézni. De ő odajött hozzám és a tekintetét az enyémbe fúrta.

- Jól vagy?

- Igen, csak lezuhanyzom és mehetünk vacsorázni.

- Siess.

Megcsókolta a homlokom én pedig elmentem zuhanyozni. Vacsora közben lova egymást figyeltük. Lily persze észrevette a dolgot és hamar kettesben hagyott minket. Kéz a kézben mentünk fel, a liftben pedig hozzábújtam.

- Nathen... - suttogtam.

- Hm?

- Ugye nem haragszol az irodában történtek miatt!

- Nem. Miután elmentél befutott egy ügyfél.

- Akkor jó.

Bementünk a szobába, magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Egy pillanatra sem engedett el, míg ágyba kerültünk. Gyengéden szeretett és én neki adtam a szívem is.

- Kicsim.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek.

8. fejezet Egy új élmény

- Laura. - hallom a hangját magam mögül.

- Igen? - felé fordultam és ránéztem.

- Mit keresel itt?

- Készülődök lefeküdni.

- Azt hittem nálam alszol!

- Már jól vagyok, itt is alhatok.

- Aha.

- Nathen, ki kell pihenned magad holnapra.

- Aludj nálam, kérlek.

Olyan kétségbe esetten nézett rám, de muszáj voltam megkérdezni.

- Miért? Van értelme?

- Mert szeretnélek a karjaimban tartani. Míg a bordád fájt addig nem ölelhettelek, de most már szeretnélek átölelni éjjel.

Nem tudtam nem figyelmen kívül hagyni az érzéseimet. Azt akartam, amit ő.

- Rendben.

Magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Az ajtónak döntött és gyengéden simogatott.

- Kérlek. - mondtam és odébb húzódtam.

- Mi baj?

- Semmi. Most megyek zuhanyozni.

Elsiettem zuhanyozni. Nem ezt akartam. De nem lehet semmi, ha ő nem érez úgy, ahogy én. Nem vagyok régimódi, de nem így akarom az első komoly kapcsolatom kezdeni. Miután végeztem bementem a szobájába, de nem volt benn. Az irodába mentem, mert mint mindig, most is telefonált.

- Nathen.

- Hm?

- Gyere.

Megfogtam a kezét és magammal húztam a szobába.

- Le szeretnék zuhanyozni.

Elengedtem, de visszahúzott magához és újra megcsókolt. Negyed óra múlva odafeküdt mellém az ágyba és odabújtam hozzá.

- Laura, ugye tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem?

- Ahogy te is nekem.

- Nem akartalak bántani. Sem a múltkor, mikor kilovagoltunk, sem a baleset előtt.

- Hát nem így éreztem.

- Sajnálom.

Nem akartam, hogy rossz kedve legyen, így inkább eltereltem a szót.

- Mond csak, hogy lehet, hogy nincs még senkid?

- Úgy, hogy a mi köreinkben a nők általában a pénzre hajtanak. Ezért dobtam őket, mielőtt többet akartak volna.

- Értem.

Lehunytam a szemem. Sosem fog úgy érezni, mint én. Azt hiszi csak a pénzére hajtok.

- Nathen, ugye nem hiszed, hogy nekem is csak a pénzed kell!

- Nem tudom. Veled kapcsolatban bizonytalan vagyok. Te teljesen más vagy, mint a többiek és néha tényleg nem tudom mit gondoljak.

- Értem. Akkor szeretném leszögezni egyszer és mindenkorra, hogy nincs szükségem a pénzedre és nem arra hajtok. Jó, ha ezt figyelembe veszed.

Csöndben maradtam. Tudtam, hogy nem aludt el, mert éreztem a szívverését. Nem tudom, mikor alhattam el, de éjjel arra keltem, hogy nincs mellettem. Elindultam megkeresni, de nem kellett messzire mennem, mert megint az irodában volt. Odamentem hozzá és felnézett rám.

- Mért nem alszol? - kérdeztem.

- Kaptam egy fontos hívást.

- És?

- Minden rendben. Menj feküdj vissza.

- Gyere velem.

Felhúztam a fotelből és ott állt előttem. Átkarolt és gyengéden megcsókolt. Megfogtam az arcát és a szemébe néztem.

- Aludj velem.

- Laura.

Még mielőtt tiltakozhatott volna magammal húzta a hálóba, ahol szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Már nem volt visszaút és nem is akartam megállni. Őt akartam. Tiszta szívemből vágytam rá.

- Nem akarok neked fájdalmat okozni.

- Nem fogsz. - nyugtattam.

Teljesen elgyengültem az érintésétől és a csókjaitól. Mikor az ágyra fektetett és rám feküdt, megijedtem.

- Nyugi.

- Nathen.

- Nem bántalak.

Lassan tett magáévá. Utána odabújtam hozzá és reggel korán ébredtem. Lementem a konyhába, hogy nem ébresszem fel. Kávéztam, mikor csörgött a telefonom.

- Igen?

- Szia!

- Hali.

- Na?

- Semmi.

- Laura, elmondtad neki?

- Nem.

- De... Akkor én teszem meg. - fenyegetett meg.

- Ne. Ez én intézem.

- Mi történt?

- Az éjjel lefeküdtem vele.

- Akkor épp ezért kell elmondanod neki.

- Lily, ő az első férfi az életemben, akit igazán szeretek. Lehet, hogy nem a pénzére hajtok, és ezt ő is tudja, nekem a szíve kell. A szerelme. De ez nem fog összejönni, mert ő nem így érez.

- Laura, ne becsüld le. Csak óvatos. Volt néhány nehéz esete...

- Lehet. Mondta, de félek.

- Laura én mondom el neki, ha te nem!

- Majd meglátom. Lily, annyira félek!

- Én is féltem, emlékszel? De vállalnod kell a kockázatot a boldogságod érdekében.

- Lehet, na leteszem, mindjárt indulunk.

- Rendben. Szia.

Letettük. Tényleg féltem, hogy elvesztem, ha elmondom neki, szeretem. De Lilynek igaza van. Kockázat nélkül nincs boldogság. Egyszer csak megéreztem a karjait magam körül.

- Korán keltél.

- Nem tudtam aludni.

- Jól vagy? Nem okoztam fájdalmat?

- Nem, csodásan érzem magam.

Odabújtam hozzá és simogatott.

- Kicsim, lassan indulnunk kell.

- Rendben.

Felmentem, átöltöztem és lent vártam. Megint repültünk, amit utálok. És a fejem megint fájni kezdett. Szerencsére Lily a reptéren várt minket.

- Helló!

- Szia, baj van?

- Nem, minden rendben.

Nathen ölelve vezetett a kocsihoz és ott sem engedett el, aminek nagyon is örültem.

- Mi lenne, ha körbe vezetnélek?

- Rendben. Nathen amúgy is dolgozni fog.

- Pontosan.

Bementünk a szállodába, lepakoltunk a szobáinkban. Nathen külön szobát kért, bár nem értettem miért.

- Kicsim, be kell mennem az irodába. Majd jövök.

Elment, mi meg Lilyvel bámultunk utána.

- Ez meg mi volt?

- Passz. Lily, nem baj ha lefekszem kicsit? Rendben?

- Baj van?

- Fáj a fejem.

- Rendben, akkor később találkozunk.

Elment. Vettem be gyógyszert és lefeküdtem aludni.

7. fejezet Lábadozás

Nathen hamar hazaért, de még a dolgozó szobában dolgozott. Így az estémet egyedül töltöttem.

Lehet, hogy el kéne mennem, amint jobban leszek. Nem akarok én rosszat senkinek, de úgy érzem nem itt van a helyem. Lilynek ott van Robert, Nathennek... Nos neki lesz majd más. Én nem tartozom ide. Még akkor el kellett volna mennem, amikor idekerültem. De nem tettem és már nem is tehetem, mert nem tudom megtenni. Lily visszajött hozzám.

- Beszéltem Nathennel. Azt mondja nem haragszik rád.

- Tudom, ezt nekem is mondta. Viszont magára haragszik és én ezt nem akarom.

- Na jó. Hagylak pihenni.

- Köszönöm. Jó éjt.

- Szia.

Fáradt voltam és kezdett az oldalam újra fájni. Lehunytam a szemem, közben hallottam, hogy bejön valaki. Kinyitottam a szemem és Nathen pár centire volt csak az arcomtól.

- Fáj?

Bólogattam, mert nem bírtam megszólalni. Hozott vizet és bevettem a fájdalom csillapítót.

- Megkérhetlek valamire? - kérdeztem szemlesütve.

- Igen.

- Kivinnél a mosdóba?

- Gyere.

Ölbe vett és kivitt. A fürdőben egyedül szenvedtem, nem engedtem be. De mikor kijöttem újra ölbe vett és visszafektetett.

- Próbálj aludni.

- Oké.

Megkérdeztem volna tőle, hogy vajon ő tudna-e aludni repedt bordákkal, de aztán nem szóltam semmit. Nem akartam megbántani. Már így is bűntudata van. Láttam rajta, hogy fáradt. Hagytam inkább. Lezuhanyzott, én pedig úgy tettem, mintha aludnék, hogy kipihenhesse magát. Mikor lekapcsolta a villanyt, mozdulatlanul feküdtem egy ideig. Úgy fél óra telhetett el és felkapcsolta a villanyt.

- Nem akartalak megbántani.

- Tudom.

- Istenem, mikor lerepültél a lóról, azt hittem belepusztulok.

- Én is.

Megsimogatta az arcom. Mindig jó érzéssel tölt el, ha megérint.

- Tudod, hogy soha nem okoznék fájdalmat.

- Tudom, de kérlek ne hibáztasd magad. Én voltam figyelmetlen.

- De miattam. - olyan bűnbánó arcot vágott. Azt hittem megszakad a szívem.

- A nő miatt. Legközelebb felpofozom.

- Nem lesz legközelebb. Ígérem.

Óvatosan megsimogattam az arcát. Behunyta a szemét és ott tartotta a fejét. Nagyot sóhajtott és odafeküdt közvetlenül mellém. Nem ölelt át, mert tudta, hogy fáj az oldalam, de odahajtottam a fejem a vállára.

- Aludj.

- Te is.

Így sikerült hamar elaludnom. 4 napig feküdtem, mikor az orvos megengedte, hogy sétáljak. Lily dolgozott és végre Nathen is nyugodtan ment az irodába. Mivel már sétálhattam, lementem az istállóba. Odamentem Zérohoz, megsimogattam a fejét. Érezte, hogy én vagyok, ahogy azt is, hogy kicsit félek...

- Szia. Igen, minden rendben, jól van...

Mire beértem a házba, csöngött a telefonom. Felvettem.

- Igen?

- Hol voltál?

- Zéronál.

- Laura!

- Nathen, a világon semmii baj nem történt. Kérlek, nyugodj meg. Az orvos megengedte, hogy sétáljak.

- Rendben. Lily?

- Dolgozik.

- Akkor én hazamegyek.

- Nem kell. Jól vagyok, maradj nyugodtan.

- Rendben. De sietek haza.

- Rendben.

- Szia kicsim.

Letettem. Leültem a kanapéra. Nem tudom mi van most. Nem tudom Nathen csak azért érez így, mert leestem Zéroról vagy amúgy is. Most teljesen elbizonytalanodtam. Magamban nem, mert tudom mit érzek, de benne igen... Lehet, hogy visszaköltözöm a szobámba. Most már jól vagyok, nem kell nála maradnom. De azért még lefeküdtem a szobájában. Jó volt érezni az illatát. Mért sanyargatom magam? Késő délután ébredtem. Úgy néz ki eléggé lefárasztott a séta. Le akartam menni, mikor Nathen lépett be.

- Fel ne merj kelni.

- De... Éhes vagyok, épp a konyhába indultam enni.

- Majd én hozok fel. Maradj itt.

Lement. Mintha mérges lenne.

Hozott enni, segített feljebb ülni. Evés közben őt figyeltem, fel-alá járkált a szobában.

- Baj van?

- Nem, nincs.

- Nathen, látom rajtad. Elmondod?

- El kell utaznom.

- És?

- 2 hétre.

- És?

- Gyere velem.

- Mi?

- Gyere velem. Nem akarom, hogy egyedül legyél itthon. Lily is elutazik, Robert pedig vele megy. Kérlek, gyere velem!

- De dolgoznod kell.

- Viszont te legalább nem leszel egyedül.

Tudom, hogy csak jót akar, így belementem.

- Rendben.

- Oké.

- Mikorra csomagoljak?

- Holnap reggel indulunk.

- Hova?

- Berlin.

- Szóval repülünk.

- Igen.

- Oké.

- De most pihenj. Telefonálok néhányat.

Kiment. Pihentem, ahogy megkért. Ki kell derítenem, hogy ő is úgy érez-e, mint én. Ki fogom deríteni. Majd valahogy. Elszundíthattam, mert egy óra múlva arra keltem, hogy Nathen pakol.

- Mennyi az idő?

- Fél 6.

- Aha. Megyek pakolni.

- Segítek.

- Nem kell, köszi.

Ott hagytam. Lementem és kimentem a teraszra. Észrevette, hogy valami nem oké. Kijött utánam és hátulról átölelt.

- Mi az?

- Hiányoznak a többiek. De nem szeretném most látni őket.

- Rendben.

- És mi lesz a program Berlinben?

- Munka nekem, szórakozás neked.

- Segíthetek majd valamit?

- Nem kell.

- És mit csinálok egész nap?

- Majd meglátod.

- Vacsorázunk?

- Igen.

Vacsora közben szótlan volt, így miután végeztünk egyedül hagyott és felment telefonálni, míg én mosogattam. Bár ugyanazt érezné, mint én! Ez persze nem jön össze. Felmentem a szobámba és zenét hallgattam.

6. fejezet Baleset

Felmentem a szobámba és leültem a földre. Valamit rosszul csináltam? Nem tudhatja meg mit érzek iránta. Már indultam, hogy beszéljek vele, de mikor kinyitottam az ajtót épp kopogni készült.

- Oh. Igen?

- Beszélhetünk?

- Igen. Gyere be.

Bejött, én pedig leültem az ágyra.

- Igen?

- Az előbb... Ugye nem okoztam fájdalmat.

- Nem. Egyáltalán nem.

- Sajnálom. Elszaladt velem a ló. Én nem tudok gyengéd lenni veled. Te nem ezt érdemled. Hisz ártatlan vagy én meg egy barom.

- Nem hiszed, hogy szólnék, ha bajom lenne azzal, ami történt?

- Nem tudom. Csak... Az egyik percben olyan ártatlan vagy, aztán tiszta vadmacska...

- Akarod, hogy elfelejtsük a dolgot?

- Igen.

- Rendben - bár fájt, nagyon is, beleegyeztem - akkor nem történt semmi.

- Köszönöm. Most el kell mennem. Későn jövök.

- Elmondod hova mész?

- Találkozom valakivel.

- Aha. Jó szórakozást.

- Laura... Kösz.

Elment. Lerogytam az ágyra és zokogni kezdtem. Lily és Robert a vacsoránál nem értették mi bajom.

- Laura, mi történt?

- Nem érdekes.

- Mit csinált a bátyjám?

- Én... Egyik percben leteper, aztán bocsánatot kér és kéri felejtsük el... Mire én fájó szívvel, de megteszem, amit kér, mert nem akarom, hogy megtudja mit érzek iránta. Ere ő felhívja azt a ribancot és vele megy szórakozni este. - Nagyot sóhajtottam.

- Beletörődöm, hogy senkinek nem kellek.

- Ugyan.

- Apám eladott! Hiába próbáljuk szépíteni a dolgot.

- De Nathen...

- Nathen nem úgy érez, mint én.

- Mert te?

- Életemben először igazán szerelmes vagyok. De nem akar. Szóval ennyi. Elment az étvágyam. Lefekszem.

Megtörten felmentem. Lefeküdtem és zokogtam. Reggel későn keltem. Kávézás után tanultam, a nyakamon az értettségi. Tanulnom kell. Nathennel nem beszéltünk túl sokat egymással. Miután sikerült az érettségi és felvettek a suliba, boldog voltam, de közben vártam mikor tesz ki Nathen. Már a nyári szünetemet élveztem, mikor egyik reggel a konyhába lépve őt és egy nőt találtam igen közeli helyzetben.

- Bocsánat.

Fogtam a kávém és kimentem a lovakhoz. Ott ittam meg. Robert jött oda hozzám.

- Szia.

- Hali. Na? Milyen Lily nélkül?

- Nehéz.

- Elhiszem.

- És te? Bent szoktál kávézni.

- Most túl sokan voltak a konyhában.

- Sajnálom.

- Ne. Nem a te hibád. Én szerettem bele olyasvalakibe, akibe nem kellett volna.

- Kislány...

- Mindegy. Lehet, hogy kilovagolok kicsit délelőtt.

- Biztos? - kérdi a lovaglótudásomra gondolva.

- Igen. Most van időm.

- Rendben. Ha kell valami megtalálsz.

- Okés, köszi.

Bementem. Végre nem volt lent senki, így sikerült nyugodtan megreggeliznem. Miután felöltöztem és leindultam, meghallottam a beszélgetést az irodából.

- De drágám, ugye kirakod?

- Nem tudom. Nincs hová mennie.

- Csak a pénzed miatt van itt.

Leesett, hogy rólam beszélnek. A hülye kígyó... Még hogy a pénze kell. És Nathen elhiszi neki! Kopogás nélkül benyitottam. Ha rólam beszélnek, legyek jelen én is.

- Ne féljen kisasszony, magamtól is megyek.

Ránéztem Nathenre és most hozzá beszéltem.

- Köszönöm, hogy eddig nem dobtál ki.

Felszaladtam és pakolni kezdtem a cuccaim, miközben rázott a zokogás. Ennyi. Nincs hova mennem, nincs semmim. Hallottam, hogy bejön valaki, de nem figyeltem rá. Elfoglalt a kétségbeesés, hogy mindennek vége.

- Fejezd be a pakolást. Nem mész el.

- Megtiltod?

- Meg. - mondta fojtott hangon.

- Minek maradjak itt , mikor nem látnak szívesen?

- Miről beszélsz?

- Nem akarod, hogy itt legyek. Ezt az előbb a nődnek elég világosan elmondtad.

- Azt mondtam, hogy nincs hova menned, ezért nem engedhetlek el.

- Mond csak, mikor beszélgettünk utoljára? Vagy mikor vacsoráztunk együtt utoljára? Direkt kerüsz!

- Laura...

- Erre nincs szükségem. Otthon is csak púp voltam.

- Fejezd be.

- Miért? Teszel valamit?

- Tudod, hogy miattad tettem.

- Mit? Miattam nem közeledtél hozzám? Kétlem. De nem hagyom, hogy mégjobban összetörd a szívem. Nem leszek tovább senki terhére.

Kirohantam mellette és az istálóhoz szaladtam. Még jó, hogy Zéro fel volt nyergelve, felültem rá és kivágtáztam. Én, aki félek a lovaktól. De nem érdekelt. El akartam bújni a világ elől. Egyedül akartam lenni, ha már úgy sem kellek senkinek.

- Laura, ne! - hallottam a kiáltását.

Mivel Zéro az ő lova, így hirtelen megállt, én pedgi előre repültem. Éreztem, hogy fáj valamim, de nem voltam képes ébren maradni. Arra eszméltem, hogy Nathen a karjaiban tart és szólóngat.

- Laura.

- Fáj az oldalam.

- Tudom kicsim. Ne mozogj.

- Sajnálom.

Könny gördült végig az arcomon és egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk. Letörölte és felvitt a szobájába. Köszben Robert, aki végig látta a történteket orvost hívott, aki hamar meg is jött.

- Sajnálom. - mondtam megint.

- Felejtsd el, - mondta, de nem nézett rám - én húztalak fel.

- De én rohantam el. Ehhez értek, elfutni.

- Akkor mardjunk anniyban, hogy kvittek vagyunk.

Közben Lily bejött.

- Nathen, itt az orvos. Engedd oda.

Ellépett mellőlem és kiment a szobából. Kétségbeesve néztem Robertre, aki értette a kérésem és utána ment. Az orvos mellém ült és elővette a szetoszkópját.

- Üdv.

- Helló! - nyögtem nehezen.

- Úgy hallottam lerepült egy lóról.

- Igen. Rettenetesen fáj az oldalam.

- Megnézzük.

Megvizsgált.

- Szeretném, ha bejönnél röntgenre. Nem vagyok biztos benne, de szerintem csak megrepedt néhány bordád, de akkor is be kell kötözni.

- Rendben.

Hívtak mentőt. Még szerencse, hogy csak megrepedt, bár szerintem ez jobban fáj, mintha eltört volna. Kaptam fájdalom csillapítót, és nem nagyon örültek neki, de hazaengedtek azzal az utasítással, hogy nem kelhetek fel legalább 4 napig. Miután mindenki kiment a szobából Nathen leült mellém az ágyra. Nem mertem ránézni.

- Te lány. - mintha megkönnyebülést hallottam volna.

- Sajnálom.

- Pihenj, kérlek.

Próbáltam, de fájt az oldalam. Istenem, mért kellett beleszeretnem? Hát pihenésnek nem is mondanám, de órákon kereszül feküdtem mozdulatlanu. Levegőt is alig vettem, mert minden mozdulattól fájt az oldalam. Pont velem történik ez. Még valahogy túl tudom tenni magam azon, hogy eladtak... De hogy ledobott egy ló? Ez gáz. Kíváncsi voltam mi van a családommal. Mióta eljöttünk azóta nem beszéltem velük. Remélem jól vannak. Be kell vallanom, nagyon hiányoznak. Persze apámat kivéve. Lehet valaki rossz ember attól, hogy a halálát kívánná a saját apjának? Főleg, ha ilyen az illető?

Gondolkodásomból a belépő Nathen ébresztett.

- Nem pihensz.

- Nathen, amint jól leszek, elmegyek, ha kell.

- Mért mennél el? Nem akarom, hogy elmenj.

- De abarátnőd igen.

- Nem a barátnőm.

- Aha. Bocs.

- Laura, az istenért! Az ég világon semmi nincs köztünk.

- Rendben.

- Laura.

- Ha átvinnél a szobámba megköszönném.

- Nem viszlek át. Itt maradsz velem, míg jobban nem leszel.

- Persze.

- Igen és én is itt alszom.

- Rendben. Zéro jól van?

- Igen. Semmi baja, de kérlek pihenj.

- Rendben.

Nehezen, de sikerült elaludnom. Még éreztem, hogy megsimogatja az arcom. Mikor felébredtem Lilyt találtam a szobában.

- Szia.

- Szia.

- Jól vagy?

- Lehetnék jobban is. Hoznál nekem inni?

- Persze.

- Nathen?

- Telefonál. Nagyon ideges. Fel akarja hívni édesanyád.

- Ne. Őket ne. Kérlek ne engedd neki. Nem akarom, hogy anya aggódjon! Így is sok a baja.

- Meglátom mit tehetek.

- Köszönöm.

- Még mindig szereted, igaz?

- Próbáltam elfelejteni, de nem megy.

- Elhiszem. Tudom milyen érzés.

Mint egy végszóra, bejött Nathen.

- Minden rendben?

- Igen.

- El kell mennem pár órára.

- Hozom az üditőt.

Lily magunkra hagyott minket. Nathen leült mellém és megfogta a kezem.

- Fáj?

- Most nem, de inkább nem mozdulok meg.

- Oké. Siettek vissza.

- Kérlek ne hívd fel anyát. Nem akarom, hogy aggódjon.

- Laura, az édesanyád!

- Kérlek!

- Rendben. Kell még valami?

- Nyugodj meg. Túlélem és volt már rosszabb is.

- Ezt már hallottam.

- Igen, akkor is túléltem.

- Én is.

- Haragszol rám?

- Nem, rád nem. Magamra inkább. Most megyek.

- Szia.

Elment. Nem akartam, hogy haragudjon magára. Megpróbáltam feljebb ülni, de belenyilalt a fájdalom az ooldalamba, így inkább maradtam, ahogy voltam. Lily rendes volt és hozott enni és inni. Nem akartam őt ugráltatni, szegénynek annyi dolga van nélkülem is.

Az első díjam

Nagyon szépen köszönöm a díjat Keikonak, és őszintén bevallom nem számítottam rá... Nagyon meglepődtem és örülök, hogy tetszik a történetem.


5 dolog magamról:

1.  20 éves leszek és most érettségizem
2.  Én is imádok írni és olvasni, akár egész nap képes vagyok zenét hallgatni és filmeket nézni
3.  8 éve karatézom
4. Szeretem, ha néha komolyan vesznek, (bár ez néha még várat magára,) de imádok nevetni
5. és jobban félek a családom véleményétől a történeteimről, mint másokétól


A díjat tovább küldeném:

1. Diarának
2. Dianának
3. Rose Woodsnak
4. Berrynek
5. Anita Larkinsnak

   Köszönöm, hogy gondoltatok rám!

A díj szabályai:
 1. Köszönd meg a díjat (Link)
 2. Tedd ki a blogodra a díj logóját
 3. Írj magadról öt dolgot
 4.Add tovább öt embernek
 6. Szólj nekik