5. fejezet Lovaglás

- Lily.

- Helló! Jól megijesztetted a bátyjám.

- Mondtam neki, hogy semmi vész.

- Tudsz így repülni?

- Fogjuk rá.

Lassan ültem fel. A fejem még hasogatott.

- Mehetünk.

Nathen karon fogva vezetett a kocsihoz. Tényleg nem voltam a toppon... Beszálltunk.

- Te nem jössz? - kérdeztem Lilyt.

- Nem, még van 2-3 napnyi dolgom.

- Rendben.

- Nyugi.

Oh, én nyugodt vagyok. Miután felszálltunk a géppel még rosszabbul éreztem magam. Nathen megint átölelt, mint mikor jöttünk. Akkor sem engedett el, mikor leszálltunk. Miután hazaértünk felkísért és lefektetett.

- Menj csak. Minden oké.

- Még benézek.

Vonakodva, de kiment. Mennyire elege lehet belőlem! Vacsorát hozott és nálam maradt.

- Holnap már semmi bajom nem lesz. Nyugi.

- Holnap el kell utaznom.

- Hova?

- Londonba. A hétvégén jövök.

- Rendben.

- Nem lesz baj? - kérdezte aggódva.

- Nem, de menj és feküdj le. Pihenten kell kinézned holnap.

- Rendben. - Azzal elment.

Pár perc múlva azonban visszajött egy takaróval.

- Mit csinálsz?

- Itt alszom.

- Nathen, semmi bajom.

- Nem baj. A biztonság kedvéért.

Mellém feküdt. Lekapcsolta a lámpát. Ennyit arról, hogy aludjak. Aztán valahogy mégis sikerült elaludnom. Nem ébredtem fel semmire. Reggel felijedtem valamire. Hogy kerültem a takarója alá? És a karjaiba? Tudtam, hogy alszik, mert egyenletesen vette a levegőt. Odabújtam hozzá és visszaaludtam. Szerencsére a fejfájás elmúlt. Csak jön és megy... Utálom. Mikor ismét felébredtem ő már fent volt. Engem nézett.

- Jól vagy?

- Igen. Már igen.

Még mindig ölelt. Olyan jó volt érezni az erős karjait magam körül. Aztán átfordult és fölém került. Csókokkal borította az arcom, aztán megcsókolt. Nem ez volt életem első csókja, de annak számított. Elgyöngültem ösztönösen átkaroltam. Aztán a homlokát az enyémre támasztotta.

- Már régóta meg akartam tenni. Sajnálom, ha...

- Nem. Örülök, hogy megtetted.

- Igen. Nos... Megyek, csinálok kávét.

- Nathen.

Rám nézett és elmosolyodott.

- Siess le.

- Rendben.

Lement. Felöltöztem és lementem. Épp telefonált.

- Igen Lily, már jól van. Adjam?

Átvettem.

- Igen?

- Nálad töltötte az éjjelt.

- Később visszahívlak.

- Igen vagy nem?

- Igen.

- Éljen! Hívj fel, ha elment.

- Rendben.

Letettem.

- Kávét?

- Jöhet.

- A fejed?

- Semmi baja. Csinálok piritóst. Kérsz?

- Aha.

- Mikor indulsz?

- Reggeli után.

-Oké.

Ettünk közben lopva egymást figyeltük.

- Na jó. Mennem kell. Szia.

- Szia.

Felsietett. A mosogatógépbe pakoltam az edényeket, mikor lejött. Megfogta az arcom és megcsókolt. Odabújtam hozzá.

- Bárcsak ne kéne elmennem!

- De kell.

Most én csókoltam meg.

- Menj.

- Hívlak.

- Oké.

Kisietett. Felmentem és felhívtam Lilyt. Beszámoltam neki a történtekről. Ő persze teljesen odavolt, de én nem is reménykedtem. Így teltek a napjaim. Lily hazajött és minden idejét Roberttel töltötte, aminek nagyon örültem. Volt időm tanulni. Nathen minden este felhívott.

- Holnap megyek haza.

- Tudom.

- Vársz már?

- Igen. Hiányzol.

- Te is. Mi lenne, ha érettségi után elutaznánk nyaralni?

- Mégis hova?

- Majd megbeszéljük.

- Rendben.

- Akkor holnap.

- Holnap.

- Aludj jól.

- Te is. Szia.

Letettük. Elaludtam. Reggel kávé illatra ébredtem. Mi? Lily még alszik, akkor ki hozhatta a reggelit nekem? Láttam egy cetlit.

˝Jó reggelt!˝

Megettem és levittem a tálcát. Lent is találtam egyet.

˝Az istállóban várlak.˝

Felöltöztem és kimentem. Még 8 óra sincs. Nathen éppen nyergelt, mikor megláttam.

- Ezt is megtanítod?

- Ha akarod!

Odajött hozzám és megsimogatta az arcom. Mindig jó érzéssel tölt el, ha hozzám ér.

- Mikor jöttél?

- Késő éjjel. A telefon után sietni akartam haza.

- Aludtál?

- Pár órát.

- Feküdj le.

- Velem jössz?

- Iskolába kell mennem.

- Elviszlek.

- De utána pihenj le.

- Rendben.

Bementünk. Felmentem a cuccomért. A kocsiban fogta a kezem.

- Érted jövök.

- Jobban örülnék, ha pihennél.

- Nem.

- Rendben. Akkor délután.

A suliban állandóan rá gondoltam. Mikor értem, jött elvitt ebédelni.

- Aludtál?

- Igen.

- Akkor jó.

Ebéd után elvitt lovagolni, ahogy ígérte. Mögöttem ült. Átölelt és én hozzá simultam.

- Ügyes vagy.

- Köszi.

- Most próbáld meg egyedül.

- Nem hiszem, hogy menni fog.

- Nyugi. Zéro jó ló.

- Nathen...

- Nyugi.

Leszállt mögülem. Egy darabig vezette a lovat, aztán elengedte.

- Megy ez.

- Igen. Éljen!

Megálltunk egy fánál és leszálltam.

- Nathen, haragszol rám?

- Ezt honnan veszed?

- Csak kérdeztem.

- Dehogy haragszom.

- Akkor jó.

Megsimogatja az arcom.

- Csak nehéz elhinni, hogy vagy.

- Pedig itt állok előtted.

- Igen.

Közelebb lépett hozzám.

- Laura, mondtam már, hogy szépek a szemeid?

- Nem. Te még nem.

- Micsoda?

- Más sem. Nyugi.

- Hm...

Odahúzott magához és megcsókolt. Sokkal szenvedélyesebb volt, mint múltkor. Szorosan összetapadt a testünk. Mikor felemelte a fejét, vágyat láttam a szemeiben.

- Istenem te lány. Megőrjítesz.

- Ennek örülök.

- Ne tedd. Nem is tudod milyen nehéz visszafognom magam.

Leültem a fűre. Mögém ült és átölelt. Még sosem akart engem senki. Ez új érzés volt számomra.

- Hm.

- Jövő héttől érettségi szünet.

- Hm.

Felé fordultam és megcsókoltam. Hagytam, hogy a keze bekalandozza a testem. Én is ezt tettem. Meg kellett érintenem. Benyúltam a pólója alá, mire ő felnyögött és megfogta a mellem. Még jobban bújtam hozzá. Elszakadt a számtól és végig csókolta a nyakam. A nevét suttogtam.

- Nathen...

Hátra döntött és tovább csókolóztunk.

- Kicsim.

- Nathen.

Újra megcsókolt és felhúzott az ölébe. Odabújtam hozzá és megpróbáltuk lecsillapítani a légzésünket. Simogatta a hajam. Aztán ránéztem. Próbáltam az arcáról leolvasni az érzéseit.

- Talán jobb lenne, ha visszamennénk.

Hagytam , hogy feltegyen a lóra, mögém ült és visszalovagoltunk. Kézen fogva mentünk be, de a dolgot még nem beszéltünk meg.

- El kell intéznem egy telefont.

- Rendben.

4. fejezet  A fogadás

- Istenem. Örök hálám.

- Hol is lesz ez pontosan?

- Berlinben.

- És hogy akarsz odajutni?

- Repülővel.

- Aha, persze.

- Mi baj?

- Én többet nem repülök. Elég volt oda-vissza egyszer.

- Laura. Ne tedd ezt velem.

- Én... Rendben. Mikor akarsz indulni?

- 5-kor. 7-re érünk oda. A fogadás 9-kor kezdődik. Lesz időnk elkészülni.

- Remek. Ezért most dupla desszertet kérek.

- Oké.

Kihozták a fogásokat sorra. Közben jót beszélgettünk. De ő desszertet nem evett.

- Kérsz?

Nyújtottam felé a kanalam. Rám nézett és bekapta. Azt a... Ez... Már értem miről beszélt reggelinél. Még néhány falatot evett.

- A többi a tied.

- Oké.

- Vegyünk neked ruhát a fogadásra?

- Kisestélyi megteszi?

- Igen.

- Akkor nem kell.

Hazaértünk.

- Még elintézek pár telefont.

- Rendben.

Bementem a szobámba. Istenem milyen erőt és izgalmat sugárzott a szeme! Elképzeltem milyen lehet a karjai közt. Miközben csókol. Istenem! De hiába. Ő sosem nézne rám úgy. Így kelletlenül kezdtem összepakolni. 5-kor felszállt a gép. Féltem. Utálok repülni. Így lehunytam a szemem és kapaszkodtam. Aztán Nathen megfogta a kezem.

- Ha tudtam volna, hogy ennyire félsz, megkértem volna mást.

- Nem érdekes. Kibírom.

- Nézz rám.

Kinyitottam a szemem. Olyan közel volt hozzám, hogy elállt a lélegzetem. A szeme...

- Nem lesz baj. Megígérem.

- Biztos?

- Teljesen. Csukd be a szemed.

Átölelt és odabújtam hozzá. Olyan jó érzés volt, hogy simogatott. Hallgattam a szívdobogását. Aztán jeleztek, hogy leszállunk. Visszaültem a helyemre és bekötöttem magam. Nem mertem Nathenre nézni. Még a végén rájön, hogy mennyire odavagyok érte. Elvittek minket a hotelbe. Külön szobát kaptunk.

- 1,5 óra múlva érted jövök.

- Rendben.

Egyedül maradtam.

- Na hajrá.

Lezuhanyoztam. Hajat szárítottam. Sminkeltem. A koszorúslány ruhám volt rejtem, ami a nővérem esküvőjén volt rajtam. Kopogtak.

- Igen?

- Szabad?

- Persze.

Bejött

- Egy pillanat.

Parfümöt fújtam magamra, és kimentem.

- Gyönyörű vagy.

- Köszönöm. Te is jól nézel ki.

- Mehetünk?

- Igen. Hol lesz?

- Úgy negyed óra ide.

- Rendben. Van valami feladatom?

- Érezd jól magad.

- Rendben.

Bár menne! Mikor odaértünk már sokan voltak.

- Inni?

- Üdítőt.

- Hozom.

Csomó emberrel ismerkedtem meg. Sokáig voltunk külön. Többször is felkértek táncolni. De ő nem. Nem is figyelt rám. Míg valaki nem szólt neki. Odajött hozzám.

- Nocsak. Észrevetted, hogy nem vagy egyedül?

- Táncoljunk.

Lassúztunk.

- Sajnálom. Volt egy fontos beszélgetésem. De amint láttam, jól szórakoztál.

- Igen. Láttam a múltkori barátnőd.

- Pazar.

Közelebb húzott magához.

- Féltékeny vagy.

- És?

- Ez tetszik.

- Aha.

Több számon keresztül táncoltunk egymáshoz bújva.

- Álmos vagy.

- Eléggé, de ha maradni akarsz, maradhatunk. Nem kell miattam elmenni.

- Menjünk. Már végeztem itt.

- Akkor köszönöm. De ha maradni szeretnél, el tudok menni egyedül is.

- Együtt jöttünk, együtt megyünk.

- Rendben.

A kocsiban csöndben volt. Én el is bóbiskoltam. Ő szólt, mikor megérkeztünk. Átölelve tartott , míg felmentünk . Szemben van a szobánk egymással.

- Köszönöm, hogy elkísértél.

- Szívesen. Jól éreztem magam.

Megsimogatta az arcom.

- Aludj jól.

- Te is.

Bementem a szobámba és nekidőltem az ajtónak. Tényleg nem látja mit tesz velem? Ekkor halk kopogást hallottam. Vártam picit és kinyitottam az ajtót.

- Igen,

- Csak szeretném tudatni veled, hogy délben indulunk.

- Értem.

- Rendben. Akkor reggelinél találkozunk.

- Igen.

Egymást néztük, de én fordítottam el a tekintetem hamarabb.

- Aludj jól.

- Köszi.

Kiment. Lefeküdtem, de sokáig nem tudtam elaludni. Reggel kopogásra keltem.

- Nyitom.

Kinyitottam.

- Minden rendben?

- Persze. Csak most keltettél.

- Mintha sápadtabb lennél a kelleténél.

- Az első kávém után jól leszek.

Megfogta az arcom.

- Biztos?

- Igen.

- Akkor öltözz fel. Lent várlak.

- Rendben.

Mikor elment leültem. Tényleg nem éreztem jól magam. Erőt vettem magamon és felöltöztem. Leérve újra jól lettem.

- Miért délben megyünk?

- Mert addigra kaptunk felszállási engedélyt.

- Aha.

Bár nem fájna ennyire a fejem. Reggeli után felfele kértem fájdalom csillapítót. Nathennek még volt egy találkozója. Bevettem a gyógyszert és lefeküdtem. Hülye migrén. Mindig a legrosszabb pillanatban jön rám. 1,5 óra múlva kopogás után bejött Nathen.

- Kész vagy a... Laura.

Odasietett mellém.

- Mi történt?

- Migrénes vagyok. Sajnálom, hogy annyi bajt okozok.

- Nem kell. Lemondom a repülést.

- Ne. Miattam ne. Már összepakoltam. Ha fekhetek még kicsit, akkor jobban leszek.

Megsimogatta a homlokom.

- Magadra hagyhatlak? Összepakolok és átjövök.

- Menj csak.

- Sietek.

Kiment. A francba. Alig 20 perc múlva újra ott volt velem.

- Kell valami?

- Nyugodj meg. Tudom kezelni.

- De én nem.

- Megtanítasz lovagolni?

- Mi?

- Kicsit félek a lovaktól, ezért nem lovagoltam még egyedül. Megtanítasz?

- Igen. Meg.

Megfogtam a kezét.

- Nyugi. Foglald el magad.

- Laura.

Lehet, hogy elaludtam, mert beszélgetésre ébredtem. Lily volt nálam.

3. fejezet Kérés

- Én más vagyok. Ez a hivatásom.

- Az utazgatás?

- Nem, hanem a szervezés.

- Akkor szervezz meg estére egy vacsorát kettőnknek!

- 7-kor nálunk.

- Ott leszek.

- További szép napot, Robert. Gyere Lily.

Elmentünk.

- Mondd, hogy nem.

- De. Este randitok lesz.

- Istenem! Köszi.

- Nem kell.

Lejön Nathen. Istenem, de jól néz ki...

- Na lányok?

- Jó mulatást!

- Köszi. Laura, minden rendben?

- Persze. Érezd jól magad.

- Köszönöm.

Elment.

- Neked. Irány készülődni. Én intézem a vacsit.

- Köszi.

Elintéztem a vacsorát és megterítettem nekik.

- Oh, istenem. Ez gyönyörű!

- Ne rontsd el! Fent leszek. Veszek egy habfürdőt és lefekszem.

- Jó.

- Szia.

Felmentem. Talán egy órát áztam, aztán lefeküdtem. Sikerült sokáig aludnom. Lementem. Senki nem volt fent. Leültem és kávéztam. Lejött Nathen egy nővel.

- Szia.

- Jó reggelt.

- Üdv.

- Igen.

- Lily?

- Még alszik. Ma megint elutazik pár napra.

- Nocsak.

- Most megyek.

Felmentem. Ez a nő szörnyű. Már értem, mért nem tetszett Lilynek. De ha neki ez kell.

Kopognak.

- Igen?

- Szabad?

- Persze. A vendéged?

- Elment. Mért nem mondta Lily, hogy ma elmegy?

- Nekem mondta. És te elfoglalt voltál. Ébreszd fel, ha tudni akarod miért.

- Már elment.

- Mi?

- Az előbb voltam nála. Hagyott egy cetlit. Azt írta később akart menni, de az este miatt most kell mennie. Mi volt este?

- Robert. Együtt vacsoráztak.

Lerohantunk az udvarra Roberthez.

- Robert, hol a húgom?

- A szobájában.

- Tessék.

Elolvasta és rám nézett.

- Miről volt szó?

- Semmiről. Beszélgettünk.

- Összevesztetek?

- Nem. Megmondtam neki, hogy azért nem közeledtem hozzá, mert...

- Jó. Nathen, kérlek.

- De...

- Kérlek.

- Felhívom.

Elment.

- Na?

- Megmondtam neki, hogy azóta szeretem, hogy visszajött az egyetemről. De sokat köszönhetek a családjának és nem így akarom meghálálni.

- Értem. De az érzéseidet sem vállalod fel.

- Szerinted a bátyja ezt szeretné?

- Nathen boldognak akarja tudni a lányt.

- Én...

- Ezt vele kell megbeszélned.

- Itt vagyok. Nem vette fel. Mi történt köztetek?

- Megmondtam neki, hogy szeretem. Figyelj, tudom, hogy nem engem képzeltél mellé.

- Pedig te közel állsz ahhoz, akit neki gondoltam.

- Istenem.

- Csinálok reggelit és felhívom Lilyt.

- Nem akar látni.

- Ez nem igaz. Csak idő kell neki.

- És neked?

Nem válaszoltam, csak bementem a házba. Csináltam szalonnás-tojás rántottát reggelire. Bejött Nathen.

- Na? Sikerült elérni?

- Még nem próbáltam. Mindjárt csak ezt befejezem.

Kész lettem és felhívtam. Felvette.

- Igen?

- Szia. Mi történt tegnap este?

- Azt mondta szeret.

- És ez mért baj?

- Nem az. De hamarabb kellett eljönnöm, hogy hamarabb haza tudjak menni.

- Ennyi?

- Igen.

- Akkor jó. Ja. Kiderült minden. A bátyjád kicsit zabos volt, de már lehiggadt. És láttam a nőt, akivel az este... Szörnyű. Már értem mért nem kedveled. Itt aludt.

- Oh a marha. Sajnálom.

- Nem kell. Nem tartozik rám.

- Laura...

- Nem érdekes. Lehet rám is pipa. Na mindegy. Szia.

- Szia.

Letettem. Visszamentem a konyhába enni. Nathen még evett.

- Hagytál nekem is?

- Igen. Ide ülj.

Leültem mellé. Etetni kezdett.

- Egyedül is megy.

- Zavar,hogy etetlek?

- Anyám etetett utoljára kicsinek.

- És rá is így néztél közben?

- Mi?

Hátrahőköltem.

-Tudod a szemeid sokat elárulnak.

- Na jó. Felmegyek. Remélem jó volt az estéd. Ja. A húgod siet haza.

- Féltékeny vagy?

- Persze.

Felmentem. Nem akartam vele találkozni, mert nem akartam, hogy tovább faggasson. Az a reggeli dolog... Jézusom. Ezentúl jobban oda kell figyelnem, hogy ne érezzek semmit a jelenlétében. Kopogtak.

- Igen?

Bejön Nathen.

- Szeretnék bocsánatot kérni. Nem kellett volna.

- Felejtsük el.

- Rendben. Mi lenne, ha ma házon kívül ebédelnék?

- Felőlem. Hol?

-Ismerek egy éttermet a városban.

- Mennyire puccos?

- Csinos légy.

- Kösz a támpontot.

- Foglalok asztalt.

Még álldogált egy darabig, aztán kiment. Elmentem zuhanyozni. Nem sokat sminkeltem. Csak szemceruza és szájfény.Felvettem egy farmert egy szép pólóval és magassarkúval. Kopogott.

- Igen?

- Kész vagy?

-Igen. Megyek.

Lent várt.

- Csini vagy.

- Köszönöm.

A kocsiban nem beszéltünk.

- Figyelj, ne haragudj!

- Nem haragszom.

- Rendben.

Odaértünk. Hangulatos hely.

- Szép

- Az. Szeretek ide járni. De ez csak néha adatik meg. Általában ügyféllel jövök ide.

- Értem. Nem fellengzős, de nem is csóró.

- Igen és finomat főznek.

- Mesélj valamit. Magadról. Lilyről...

- Nos a szüleink két éve haltak meg. Lily még főiskolára járt. Át kellett vennem a cég vezetését, aminek sokan nem örültek.

- Értem. Szereted csinálni?

- Igen Élvezem.

- Az jó. Szerintem, ha az ember nem élvez a munkáját, akkor nem boldog. És ha boldogtalan, akkor az baj.

- Igazad van. Figyelj csak. Kérdezni és kérni szeretnék tőled valamit.

- Igen?

- Este egy fontos fogadáson kell részt vennem, de nem itthon. Úgy volt, hogy Lily elkísér, de lelépett. Eljönnél velem?

- Azt kéred, kísérjelek el a fogadásra?

- Igen. Fontos, hogy ott legyek, de kell kísérő.

- Mért ne? Rendben.

2. fejezet Az első napok






- Rendben.
Elment. Lezuhanyoztam és lefeküdtem. Kényelmes volt az ágy. Hamar elaludtam. Reggel korán keltem. Lementem. Csak Lily  volt fent.
- Szia.
- Szia. Kávét?
- Köszönöm.
- Igyuk meg kint.
Kimentünk.
- Szóval, mit szólsz a bátyjámhoz?
- Nagyon rendes.
- És?
- És nagyon helyes is . De ennyi.
- Gondolod?
- Gondolom, hogy van valakije.
- Sajnos van valaki, aki rá akarja tukmálni magát, de remélem Nathennek több esze van.
- Értem. Te mond, mit csináltok egy ekkora házban?
- Szinte semmit. Én alig vagyok itthon, mert a munkám miatt sokat utazok. Nathen az irodába jár be, így csak a takarítónő szokott itt lenni.
- Hát már nem. Én itt leszek.
- Igen.
- Hát ti? Nem tudtok aludni?
- Nekem be kell mennem az ügynökségre.
- Engem kidobott az ágy.
- Hát jó. Összedobok egy kis reggelit. Eszel te is? - nézett a húgára.
- Nem. Sietek. Délután jövök.
- Még szombaton is dolgozik.
- Igazából nekem is suli van. Megyek összepakolni.
- Elviszlek és út közben veszünk reggelit.
- Rendben. Köszönöm.
Felmentem. Felöltöztem és lementem. Nathen már várt.
- Mehetünk.
- Oké.
Elvitt a suliba. Vett enni is.
- Ma befizetem a telefonod csekkjeit. Beszélek a nővéreddel és a bátyáddal.
- Ne! Vele ne!
- Miért?
- Csak... Mérges lesz. És akkor rajta áll bosszút. A kicsik meg kikészülnek. Hívd inkább át és én beszélek vele.
-Rendben. Mikor végzel?
- Fél 2.
-Akkor itt leszek. Szép napot.
- Köszi. Neked is.
Bementem a suliba. Hazafelé nem beszélgettünk.
- Ja. Ma este nem leszek otthon. Randim lesz.
- Azzal, aki rád akarja varrni magát?
- Ki?
- A húgod mondta...
- Nem áll be a szája.
- Ezek szerint vele töltöd az estét.
- Kivel kéne? Veled?
- Hé! Ne harapd le a fejem! Csak kérdeztem.
Megérkeztünk. Kiszálltam és felmentem a szobámba. Nem értettem mért kapta fel a vizet! Leültem az ágyra. Kopogtak. Bejött Nathen.
- Figyelj, sajnálom, hogy így kiakadtam.
- Felejtsd el. Megteheted. A te életed.
- Laura...
Furcsa volt először az ő szájából a nevemet hallani. Olyan jól esett.
- Semmi gond. Komolyan. De ha a húgodnak nem tetszik, mért találkozgatsz vele?
- Mert az apja az egyik befektetőm.
- Oh,az gáz.
- Az. Figyelj, csak, most elmegyek pár órára. Elleszel?
- Nem vagyok gyerek. Télen 20 leszek.
- Oké. Akkor szia.
Elment. Tételeket tanultam egy darabig. Még jó, hogy hosszú hétvége jön. Aztán lementem. Óriási ház. Gyönyörű. Körbenéztem. Volt egy óriási nappali lent, egy nagy hifi. Kapcsoltam zenét. csináltam inni és letelepedtem. Jól elvoltam. Táncoltam. Nathen és Lily így találtak rám.
- Hey te! Figyeld.
Odalépett hozzám. Elkapott és táncolni kezdett velem. Nem hittem a szememnek. Mikor vége lett a számnak elengedett és lehalkította a zenét.
- Ez ott volt.
- Aha.
- Nagyon jók vagytok együtt!
- Táncolni nem nehéz.
- De így?
- Lily.
- Na jó. Éhes vagyok.
- Főztem egy kis milánóit. Sajt a hűtőben.
- Te főztél?
- Éhes voltam Baj?
- Dehogy. Kérsz Nathen?
- Igen. Gyere.
 -Lehiggadtál.
- Az edző teremben voltam.
- Értem.
Együtt ettünk, aztán elhoztuk a maradék holmimat. Anya szomorúnak látszott. Apu nem volt otthon. Még jó. Lehet, hogy nem álltam volna jót magamért. A kicsik örültek nekem. Istenem mennyire hiányolnak majd! A kocsiban Nathen látta rajtam, hogy szomorú vagyok.
- Eljöhetnek majd hozzánk, amikor akarnak.
- Komoly? Megengeded?
- Persze.
- Köszönöm.
- És hogy állsz a tanulással?
- Megy. 1 hónap és érettségi.
- Kell segítség?
- Nem. Bár az angolomon lehetne javítani.
- Holnap kezdhetjük, ha gondolod.
- Nagyon köszönöm.
Megérkeztünk. Felvittük a cuccaim.
- Én megyek készülődni. Addig pakolj ki.
- Szóval elmész.
- El.
- Oké.
Kiment. Éljen. Akkor se figyelne fel rám, ha kiöltöznék. Na mindegy. Miután kipakoltam, lementem. Lily akkor jött meg.
- Nathen?
- Készülődik.
- Elmegy.
- El.
- Oh. Ezzel tönkre teszi magát.
- Az ő döntése.
- De... Te mellette vagy.
- Nem, csak elmondta, hogy azért megy el, mert a lány apja egy befektetője. És hidd el, láttam rajta, hogy nincs sok kedve hozzá.
- Neked tetszik a bátyjám.
- Kinek ne tetszene? Helyes, erős, izmos, szép a szeme, rendes... Csupa álom pasi. De csak néhányaknak adatik meg, hogy ebben részesüljenek. Én pedig meg se próbálom.
- Azt állítod nincs hatással rád?
- Ezt nem mondtam. De nekem esélyem sincs nála. Így érted? Nem kell reménykedni és nem fogok csalódni.
- Aha. Ezt én is megfogadhatnám.
- Van valaki?
- Az nem kifejezés. Tudod mit? Menjünk lovagolni és megmutatom.
- Oké.
- Hova mentek? - hallom a hangját hátulról.
- Lovagolni.
- Tudsz? - néz rám.
- Nem igazán.
- Oh. Akkor csak sétálunk.
- Rendben.
 - Jól nézel ki bátyó.
- Kösz. Szerinted?
- Jó.
Kimentünk.
- Na?
- Mi az?
- Jó. Mi volt ez?
- Mit kellett volna mondanom? Elállt a szavam. Na és? Nem az én véleményem érdekli.
- Fogadunk?
- Inkább mutasd be a pasit, aki elrabolta a szíved!
- Bárcsak megtenné! De gyereknek tart.
- Hány éves?
- 27. Robert. Ő felel a földért megy minden ilyenért. Valami vezető. Gyere, bemutatlak neki.
Odamentünk.
- Helló Robert.
- Helló Lily. Hogy vagy?
- Jól, köszönöm. Hogy állunk?
- Jól.
- Engedd meg, hogy bemutassam Laurát. Laura, ő itt Robert.
- Üdv.
- Igen. Nathen mondta, hogy új lakónk van.
- Te is ott laksz a házban?
- Igen, De mire mi kelünk, addigra hűlt helye.
Robert ránézett és elvigyorodott. A vak is látja, hogy köztük több van barátságnál.
- És mikor fekszetek én még dolgozom.
- Nem fárasztó?
- Nem. Imádom a munkám.
- Ismerek még egy ilyen embert.
Ránéztem Lilyre.

Szerelem vételre

A Szerelem vételre egy olyan novellám, amit pár hónapja írok. Mindig is foglalkoztatott, hogy milyen lehet az érzés, ha valakit elárulnak és teljesen elvágják a terveit. Ez a művem egyben erről és arról szól, hogyan lehet ebből új életet kezdeni úgy, hogy nem várunk mellette másra. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást!

1. fejezet Kezdtek

Mindig is tudtam, hogy apám egy barom, mikor részeg, de ennyire? Ez sok volt.

Lehet, hogy csak nem akartam tetézni a dolgot. Bár a legutóbb történtek után nem csodálkoztam. Azóta, meg kell mondjam, közömbösen viselkedtem vele. Nem érdekelt, mi van vele. Nem éreztem iránta semmit. De az utóbbi pár napban nagyon furcsa lett. Mondjuk, az amúgy is ritkaság számba ment, ha józan volt….

De akkor…. Állandóan arról magyarázott, majd meglátom, meg nem sokáig fogok a nyakán élősködni. Nem figyeltem rá, mert nem érdekeltek a hülyeségei.
- Jaj, hagyj már békén!

Örültem, hogy hazaértem, erre ezzel piszkált.
- Hát jó, de egy óra múlva majd meglátod! Én megmondtam! - nézett rám önelégülten.

Leültem tanulni. Épp, hogy belemerültem, ugatott a kutya. Kinéztem és egy férfit láttam bejönni, akivel sosem találkoztam még. Rövid sötétbarna haja, gyönyörű sötét szeme, szép arca és elég izmos teste volt. Biztos voltam benne, hogy apuhoz jött, ezért beengedtem.
- Tessék, segíthetek?
- Brian Strikert keresem. - mosolygott rám a vonzó idegen.
- Szólok neki.

Beengedtem a nappaliba és felmentem apuhoz.
- Téged keresnek.

Ezzel visszamentem tanulni. Nem figyeltem a mondottakra, de a nevem többször is elhangzott.
- Laura! - kiáltott kis idő múlva a nappaliból apám.
- Megyek! - bosszankodva, de lementem. – Igen?
- Ez itt Natheniel Campwood. Nála fogsz ezentúl lakni. - elégedett mosoly ült az arcán.
- Hogy mit fogok? – néztem rá értetlenül.
- Lakni, élni, stb.
- Persze! Álmodban!- vetettem oda gúnyosan
- Komolyan gondolta – szólt közbe az idegen.
- Mi van?
- Fizetett érted.
- Mi? Te eladtál? – fordultam elszörnyedve apám felé.
- El én.
- Te szemét! Hát normális vagy? Hülye. Tudod, mikor megyek vele! - kiabáltam az arcába felháborodottan.
- Most azonnal eltakarodsz a házamból. Ide többé be nem teszed a lábad! – ordította fröcsögve a gyűlölettől.

Nem hittem a fülemnek. Szegény kicsik is megijedtek. Anya is mérges lett és csak fokozódott a helyzet. Tehetetlen dühömben nem tudtam mit tenni, támadtam.
- Na jól figyelj! Ha csak egy ujjal is hozzá érsz vagy bántod valamelyiket, én öllek meg saját kezűleg!

Már zokogtam, erre visszakézből felpofozott. Ekkor az idegen felugrott és elhúzott előle.
- Elviszem.
- Nem megyek sehova! – ellenkeztem.
- Elviszlek. Pakold össze a cuccaid, ami mára kell. Gyerünk!

Anya segített pakolni. Közben sebesen járt az agyam.

„Eladott. Ez a…. eladott neki, mint egy tárgyat. Csak, hogy legyen pénze piára. És miért neki? Soha az életben nem láttam még! Azt se tudom kicsoda, egyáltalán nem ismerem. Mit akart ezzel elérni?És ha nem leszek itt, ki fog anyának segíteni? És a tesóim? Mi lesz velük?”

Összepakoltam. Kénytelen voltam elmenni vele. Otthonról kidobtak, máshova nem mehettem. Attól tartottam, ha ellenkezek, magával ráncigál a kocsiba.

Az utat végig sírtam. Fogalmam sem volt, mi vár rám. Ritkán féltem és kevés dologtól, de akkor….A mellettem ülő idegen nem szólt, csak vezetett. Néha vetett rám egy kósza pillantást. Lehet, hogy neki is ugyanolyan kínos volt?A városon kívül lakott. Amikor megálltunk a hatalmas ház felhajtóján még több kérdés vetődött fel bennem. „Nagy ház, nagy birtok. Valami pénzes pasas lehet. De én … minek kellek neki?”

Bementünk és felvezetett az emeletre, ahol mutatott egy szobát. Még inkább kétségbe estem a nagy szoba láttán. Felé fordultam, mikor barátságos hangon megszólalt mögöttem.
- Ez a te szobád. Pakolj ki, addig hozok borogatást az arcodra!
- Kössz! – motyogtam.

Bár idegen volt, mégis jobban megrémített a tudat, hogy egyedül maradok, mint a társasága. De azt mondta visszajön. Ezért elkezdtem kipakolni. A szoba akkora volt, mint a nagyszoba és a mi szobánk 1,5-szer. Nagy baldachinos ágy, nagy ablakok, nagy szekrények. Nyomasztó, de hívogató is egyszerre.

Kicsit megnyugtatott a férfi jelenléte, mikor visszaért. A párkányra húzódtam, minél messzebb tőle, és kinéztem az ablakon. Oké, meg kell hagyni a látvány magért beszélt, de ez egy új hely, új élet….Nem akartam.

A pofonnak köszönhetően lüktetett a fejem, fájt az arcom is, így ledőltem az ágyra. Tanulnom kellett volna a vizsgáimra, de képtelen voltam. Kétségbeesve próbáltam kitalálni, mi legyen, amikor hirtelen megjelent és az arcomra tette a borogatást. Sokáig szemlélte az arcom, majd egy gyengéd mozdulattal letörölte a könnyeim. Nem mertem a szemébe nézni.
- Hoztam fájdalom csillapítót. Vedd be! – adott a kezembe egy aszpirint és vizet.

Bevettem és visszafeküdtem.
- Készítek valami vacsorát. Szólok, ha kész. Addig pihenj! – kérte, majd magamra hagyott.
- Jó. – suttogtam a párnába, de nem emeltem fel a fejem. Nem akartam, hogy lássa újra feltörő könnyeiemet.

„A fene, hogy pont most nincs pénz a kártyámon! Miért kell engem így szívatni? És miért ilyen helyes és rendes ez a Natheniel Campwood? Ez őrület!”

Nem bírtam a fekvést, ezért lassan lementem. A konyhában zene szólt. Meglepődtem, milyen jól mozog Nathaniel. Azon tűnődtem, vajon hány éves lehet..
- Miért nem pihensz? – kérdezte kissé bosszúsan, mikor meglátott.
- Jól vagyok. – hazudtam.
- Fáj még a fejed? – jött oda hozzám.
- Igen, de nem érdekes. – egy vállrándítás kíséretében leültem az első székre.
- Gyere! – ellenkezést nem tűrve felhúzott és visszakísért a szobába. – A húgom nemsokára hazaér. Együtt fogunk vacsorázni, rendben? De addig pihenj!
- A húga? – néztem rá kíváncsian.
- Igen. Lily 23 éves.
- És maga?
- 25. De mért nem tegezel? Nathen vagyok. És te sem lehetsz sokkal fiatalabb Lilynél.
- Laura vagyok- nyújtottam felé a kezem. Ő finoman megszorította.
- Nos, üdv Laura! Szeretném, ha most pihennél. Vacsoránál megbeszéljük a helyzetet.
- Értem. – egyeztem bele.

Ezek szerint még várnom kellett az ítéletre.
- Na. Maradj itt! – nézett rám szigorúan és lement.

„25 éves, facér és a húgával él együtt. Olyan, mintha azzal a szép sötét szemével olvasna a gondolataimban. De még mindig nem értem, miért vett meg? És meddig akar itt tartani? És mi lesz, ha elküld? Hova mehetnék? A nővéremékhez nem; náluk nincs elég hely. A bátyám…. Oda sem, mert ugye ő anyáék felett lakik és hát ez sem volna jó. Pazar! Nem maradt más, csak az utca.”

Hallottam, hogy lent beszélgetnek. Nyilván megjött Lily, a húg. „Nekem most annyi” - gondoltam

Aztán kopogtak az ajtómon és bejött egy lány. Nagyon fiatalnak tűnt. Szép hosszú haja volt, kedves mosolya és lágy tekintete.
- Szia! Lily vagyok.
- Laura – nyújtottam a kezem kézfogásra.
- Nathen üzeni, hogy kész a vacsora. Gyere le!
- Máris - kedves mosolyára csak mosollyal tudtam felelni, majd meg sem várva engem, lement.

Én óvatosan lépkedtem utána lefelé, mert a fejem még mindig lüktetett.
- Gyere, ülj le!- húzott ki nekem Nathen egy széket.
- Köszönöm.

Nem figyeltem a beszélgetésükre, mert éhes voltam. Férfi létére Nathen jól főzött. Az ebédlő pedig otthonos volt.
- Elmosogatok, aztán majd beszélünk – állt fel az asztaltól és húzott ki a bambulásból.
- Oké.
- Feljössz velem? – kérdezte Lily.
- Igen – bólintottam.

Tudtam, hogy nem hisztizhetek, mert kiraknak, ezért felmentem vele.
- Tessék, ettől elmúlik a fejfájásod. – adott Lily még egy fájdalomcsillapítót.
- Köszi.

Bevettem és leültem.
- Laura! Nathen elmondta, mi történt. Nagyon sajnálom. - Lily hangja együttérző volt.
- Mit? Azt, hogy kidobtak otthonról? Én is. Meddig engedi, hogy itt lakjam? – már nagyon kíváncsi voltam az ítéletre.
- Ezt hogy érted? – nézett rám értetlenül.
- Az apám eladott neki. Már csak az a kérdés, Ő mikor dob ki – mondtam.

Nem igazán bíztam benne. Hisz mégis csak idegen volt!
- Nem fog. Ettől nem kell félned – próbált megnyugtatni és a kezemre tette a kezét.

Ekkor nyílt az ajtó.
- Na? Kitárgyaltatok? – kérdezte Nathen vidáman.

„Milyen jó neki, hogy még ilyenkor is tud nevetni!”
- Alap – ugratta Lily – Na, szóljatok, ha kell valami! – és választ sem várva kilibegett.

Nathen közben odajött hozzám és leült mellém.
- Nos, vagy egy helyzetünk. Most már itt laksz velünk. Én állok mindent.
- Persze.
- Van miből, ne félj. Jól állok anyagilag. Itt nem lesz bajod – próbált meggyőzni.
- Elhiszed nekem, ha azt mondom nehéz elhinnem?
- El, de én nem foglak bántani – simított végig a hajamon és jó érzés fogott el.
- Hazaengedsz? – kérdeztem reménykedve.
- Nem tehetem. Nem azért, mert rosszat akarok neked, hanem azért, mert tudom, itt neked jobb lesz. Bízol bennem?
- Költői kérdés.
- Majd fogsz. Holnap elviszlek, hogy elhozzuk a maradék cuccaid. Ha hiszel nekem, akkor tudod, nem fog visszaengedni.
- Tudom, de nem kell ott laknom – magyaráztam.
- Tehát akár maradhatsz is – Nathen mosolya csibészes volt
- Amíg ki nem teszel. Persze. Minek várjam meg?
- Miért raknálak ki? – érdeklődött összehúzott szemöldökkel.
- Mondjuk, mert akarod? - nem folytattam túl magasröptű beszélgetést, de adott helyzetben ennyi tellett tőlem.
- Nem, ilyentől nem kell félned. Nem tennék ki senkit sem.
- Értem – Na jó, ez elég meggyőző, de akkor is! - gondolataim továbbra is kétkedőek maradtak.
- Akkor megpróbáljuk?
- Meg - Egy kérdés azonban nem hagyott nyugodni. - Mit mondott neked?

Nathen rögtön tudta, kire célzok.
- Kell neki a pénz, és van valamije, ami nekem tetszene – adta tudtomra az okot, közben keserű mosolyra húzta a száját.
- Meg tudnám ölni! – suttogtam letörten.
- Én is. De ne aggódj! Majd megkapja a magáét.
- Efelől nincs kétségem - ökölbe szorult a kezem az indulattól.
- Rendben. Fáj még a fejed? – nézett rám aggódó tekintettel.
- Nem, már nem – hazudtam, de nem akartam, hogy aggódjon értem.
- Jó, akkor az irodámban leszek, ha kell valami.
- Rendben – bólintottam, és elment.

Lezuhanyoztam és lefeküdtem. Kicsit megnyugtatott a Nathennel folytatott beszélgetés, de még mindig nagyon ideges voltam. Végül a kényelmes ágy és a fáradtság hamar álomba ringatott.