- Minden rendben - kérdeztem rá nyíltan.
- Igen, mehetünk - kérdezett vissza Aaron ingerülten.
Megint nem mondja el az igazat és ez rosszul esett. Persze, nem tudja, hogy szeretem. Mért is kéne mindent megosztania velem?! Hazafelé meg sem szólalt; még a kezem sem fogta meg, mikor én megfogtam az övét. Addig bírtam szó nélkül, míg be nem mentünk a házba. Akkor rákérdeztem:
- Elmondod, mi baj? Mert van valami, igaz?
- Semmi olyan, amit ne tudnánk megoldani. Ne aggódj! - fogta kézbe az arcom és mélyen a szemembe nézett.
- Érted aggódom - suttogtam halkan.
- Ne tedd - kérlelt. - Tudok magamra vigyázni.
Átölelt és odabújtam hozzá.
- Nem akarom, hogy bajod essen - vallottam be félénken.
- Kicsim, nem lesz baj - emelte fel a fejem, hogy ránézzek és megcsókolt. Felkapott és felvitt a szobjába. Olyan gyöngéden szeretett, mint még soha. Teljesen elvesztem. Sosem hittem, hogy a szerelem egyszerre okozhat örömöt és bánatot. De most éreztem kétségbeesését és próbáltam vígasztalni közelségemmel és szerelmemmel. Szorosan összesimulva aludtunk, hallgattam a lélegzését. Tudtam, ha eljön az idő, ez lesz életem egyik legfájdalmasabb elválása.
Reggel csókokkal ébresztett, és nem akartam, hogy abbahagyja.
- Hm... - ásítottam egy nagyot és ránéztem. - Szia - mosolyogtam rá boldogan.
- Szia - lehajolt és belecsókolt a nyakamba.
Aztán egymást néztük és szavak nélkül és mmegértettük, mit üzen a másik.
- Be kell mennem a suliba - szólaltam meg nehezen.
- Nekem is dolgoznom kell - sóhajotta halkan, de mindketten tudtuk, hogy estig kell csak várnunk és újra kettesben lehetünk.
- Akkor irány - másztam ki az ágyból, mire visszahúzott maga mellé.
- Kira, kérdezni akarok valamit - simított végig az arcomon.
- Igen - húztam végig az újjam a szemöldökén. Olyan jó a karjai közt feküdni!
- Ha ennek az egész balhénak vége, eljössz velem pihenni?
- Pihenni - kérdeztem vissza éredklődve.
- Igen. Szabadságra akarok menni. Méghozzá veled.
- Ha vége, akkor igen - válaszoltam, bár nem voltam biztos benne, hogy eljutunk odáig.
- Akkor jó - nyomott egy puszit a homlokomra.
Lementünk reggelizni, aztán hazavitt, hogy össszeszedjem a cuccaim. Mikor beértünk a suliba egy nagyon rossz érzés fogott el. Aaron persze rögtön kiszúrta.
- Mindjárt jövök - hagyott ott az első óra kellős közepén.
- Aaron - nyúltam a keze után.
- Nyugi - szorította meg a kezem.
Nem tudom, hogy órán nem támadna- e meg, de azért jobb volt, hogy ő mellettem van.
Kiment én pedig alig tudtam odafigyelni a tanárra. Féltettem, az életemnél is jobban, ezért összeszedve maradék bátorságom, utána mentem, de épp, hogy kiléptem a teremből, futva közeledett felém.
- Mit keresel itt? - förmedt rám. - Mondtam, hogy maradj bent!
- Nem - makacsoltam meg magam.
- Gyere - húzott maga után egy ajtóhoz.
- Na? - néztem rá, választ várva.
- Zárkózz be ide, és ki ne gyere, míg érted nem jövök - tuszkolt be a kis, zárt szobába. Még egy ablak sem volt bent.
- Nem. Itt van - érzetem, hogy kifut a vér az arcomból és megtántorodtam.
- Maradj itt, kérlek - indult ki.
- Ne menj ki - nyúltam utána kétségbeesetten.
- Muszáj. Nem lesz baj - ígérte halálos nyugalommal, bár a felszín alatt forrt a dühtől.
- Szeretlek - suttogtam könnyek közt.
- Én is szeretlek. Épp ezért akarom, hogy itt marajd. Te vagy a legfontosabb az életemben. Kérlek - fogta meg az arcom.
- Aaron - nem volt erőm többet mondani.
Magához húzott és megcsókolt. Miután kiment, az ajtóhoz lapultam.
Féltem, de őt jobban féltettem. Nem veszthetem el. Lövöldözést hallottam, és bár tudom, hogy megkért ne menjek ki, nem bírtam ott maradni és várni. Kimentem és a suli hemzsegett a rendőröktől.
Láttam, ahogy néhány rendőr lefogja Rodriguezt és el akarták vinni. Aaron ott állt Sandra mellett, mikor megláttam és oodaszaladtam hozzá. Átölelt és magához szorított.
- Istenem - sóhajtottam.
- Már vége - simogatott csitítóan.
Aztán a hátunk mögül kiabálást hallottunk és odanéztem. Rodriguez kiszabadult és elvette egy rendőr pisztolyát, amivel egyenesen Aaronra célzott. Mintha láttam volna a golyót, ahogy átszeli a köztük lévő távolságot és Aaron elterült. Odaugrottam hozzá és csak oldalról homályosan láttam, hogy Sandra leszedi a pasit.
- Aaron - tapogattam végig, de tiszta vér volt minden.
- Sss, semmi baj - emelte fel a kezét. - Örülök, hogy megismertelek.
- Nem - zokogtam fel. - Nem hagyhatsz el!
- Szeretlek.
- Én is. - ekkor Sandra mellém guggolt.
- Jön az mentő. Tarts ki, haver! - remegett meg a hangja.
Nem tudtam, mit csinálni; csak ültem ott mellette és néztem.
- Jó társ vagy - nyögte nehezen a szerelmem.
- A fenébe Fletcher, fel ne add! - nemsokára megékezett a mentő.
Betették és elment. Üresnek és összetörtnek éreztem magam. Nem éreztem semmit, csak zsibbadtságot. Valahonnan, messziről hallottam Sandra hangját, de csak nehezen fogtam fel az értelmét.
- Kira, figyelj. Bemegyünk az örsre, elmondasz mindent és bemegyünk a kórházba hozzá.
- Elmondtam neki - suttogtam rekedten.
- Tudom, örülök nektek. Gyere - segített fel és a kocsihoz kísért.
Egy kis időr egyedül hagyott, de én csak ültem és magam elé bámultam miközben körülöttem mindenki sürgölődött.
A következő órák lassan teltek, mintha meg sem történt volna. Azt tettem, amit Sandra mondott. Aztán megfogta a vállam és ránéztem.
- Bemegyünk a kórházba, rendben?
- Nem halhat meg! - néztem rá kétségbeesetten.
- Nem fog, ne félj. Aaron erős férfi és fel fog épülni.
Ez kissé megnyugtatott, de mikor beértünk a kórházba újra elfogott a rettegés. Sandra megkereste az orvost, aki Aaron sok vért vesztett és még műtik. Nem bírtam beszélni. Soha életemben nem volt még senki ilyen fontos számomra. Ha elvesztem, el sem tudom képzelni nélküle az életem. Megkértem Sandrát, hogy hívja fel helyettem anyát. Nem tudtam volna neki mit mondani. Mikor kijött az orvos, odaült hozzánk.
- Maguk Aaron Fletcher társai?
- Jól van- kérdez vissza Sandra helyettem.
- A műtét jól sikerült - mondta6 fáradtan. - Még alszik és sokat is fog, mert altatni kell. Úgy negyed óra múlva átviszik a szomábjába, akkor majd bemehetnek hozzá.
- Van valami baja - kérdeztem erőtlenül, a szövődményekre gondolva.
- Nem, minden rendben - állt fel.
- Köszönjük - rázott kezet Sandra az orvossal.
