4. fejezet

Helló!
Szóval, itt a következő fejezet. Előre is bocsánat a külalakért, de a fejezet első felét Open Office-szal írtam, a másikat Word-ben, mert újra telepítették a gépem. De ígérem, a következő már rendesen fog kinézni. Jó olvasást. :)
Narmiraen

4. fejezet

·Előbb hozok kávét – mondta és kiszállt az ágyból.

·Így már menni fog – mosolyogtam.

·Maradj itt – mondta és lement.

·Rendben – sóhajtottam.

Pár perc múlva megjelent két bögre kávéval. Felültem és átvettem tőle a sajátom.

·Tessék.

·Köszi.

Csendben megittuk a kávét, majd felálltam.

·Na, én készítek reggelit. - mondtam és a bögréért nyúltam.

·Nem kell. Majd én megcsinálom. - ellenkezett. Valahogy olyan furcsa volt, ezért inkább nem is ellenkeztem vele.

·Rendben, akkor addig én lezuhanyozom.

Erre elvigyorodott és megkérdezte:

·Segítsek?

·Nem kell – ráztam meg a fejem.

Meg sem várva a válaszát, a fürdőszobába mentem. Jól esett folyatni magamra a forró vizet. Most hogy egyedül lehettem a lakásra gondoltam. Ha anyáék ezt látnák! - sóhajtottam. De nincsenek itt. És ez a szerencse. Mire lementem a reggeli már készen volt. Leültem az asztalhoz Michael mellé, aki egy falatott adott a számba.

·Nem vagyok gyerek – mondtam két falat között.

·Tudom. - Mondta. - Ezt tudom.

Letette a villát és magához húzott. Megcsókolt. Valahogy olyan érzésem volt, hogy haza értem. Átöleltem és belemelegedtünk a csókba. Benyúlt a pólóm alá és a hátam simogatta. Jóleső borzongással töltött el az érintése.

·Michael – húzódtam odébb kelletlenül.

·Igen, kicsim? - nézett rám érdeklődve.

·Mennem kell órára – mondtam szomorúan. Szívesen folytattam volna még a csókunkat.

·Rendben – bólintott. - Gyere – fogott kézen.

Meg akartam kérdezni, hogy a szennyes tányérokkal mi legyen, de gyorsan bedobálta őket a mosogatógépbe. Kocsival vitt be a suliba, ahol az osztály társaim fele tudott már a történtekről. Szinte minden órán el kellett mesélnem. Kezdett már idegesíteni a dolog. Délután Kira vitt haza.

·Van egy hírem – szólaltam meg mosolyogva az egyik piros lámpánál.

·Mégpedig? - kérdezte Kira.

·Megcsókolt és együtt aludtunk. - mondtam ki, de kicsit féltem a reakciójától.

·Együtt... - kezdte, de közbevágtam.

·Nem úgy.

·Értem. - bólintott és elmosolyodott. - Ennek örülök. - Mondta, de nem ez jött le az arcáról. Gondoltam, hogy valami baj van.

·Valami baj van? - kérdeztem.

·Nos... - kezdte – Úgy néz ki, hogy szándékos volt a robbanás. - mondta félve.

Mi? Szándékos? Nem értettem, hogy kinek vagyok útjában.

·Vigyél be a bátyámhoz most. Kérlek – mondtam halkan, de határozottan.

·Nora – kért.

·Nem. - nem engedek. Ott éltem. Tudnom kell az igazat.

Negyed óra múlva már a kocsiból szálltam ki és besiettem. A recepción megkérdeztem, hol a testvérem.

·Aaron?

·Iroda – mutatott a háta mögé a rendőr.

Gyors kopogás után beléptem és kivel találtam szemben magam? Hát a drága bátyám és megmentőm éppen a házról készített képeket nézték az oltás után. Persze, hogy felugrott mindkettő, mikor megláttak.

·Helló fiúk – köszöntem.

·Nora? - kérdezte Michael.

·Kira... Ti meg? - kérdezte Aaron, a jegyesétől, aki idő közben utol ért.

·Mióta tudod? - kérdeztem Michaeltől, aztán a bátyámhoz fordultam. - És nekem mikor akartátok elmondani?!

·Nora – szólt közbe Michael.

·Te csak ne szólj egy szót sem. - torkolltam le.

·Néhány órája – mondta Aaron. - Később akartuk elmondani.

Később. Persze. Soha. Fújtam egyet, mert nem hittem neki.

·Honnan veszitek? - kérdeztem.

·Megtalálták a jeleket. Bizonyíték van rá – mondta Michael.

·Ki lehetett?  - kérdeztem fáradtan. Milyen jó, ha az embernek rendőr a bátyja! - gondoltam magamban.

·Arra még nem jöttünk rá. De jó volna, ha most mennétek – mondta Aaron. - Dolgom van.

·Mikor jössz? - kérdezte Kira.

·6 – hangzott a válasz.

·Oké. Nora – mondta Kira. Ez volt a jel, hogy menjünk.

·Megyek. - fordultam el.

·Húgi, várj! - kért Aaron.

·Minek? - fortyantam fel. - Ti úgy is elintéztek mindent helyettem, nem?! - kérdeztem mérgesen. Igazából haragudtam rájuk, amiért képesek lettek volna eltitkolni előlem a dolgot.

·Nora, a húgom vagy. Nem fogom engedni, hogy bajod essen.

·Tudom – mondtam. - Sziasztok – azzal otthagytam őket. 

Kira hazavitt. Az őrsön történtek elvették a kedvem mindentől. Valaki direkt robbantotta fel az otthonom.

              Az is lehet, hogy engem akartak eltenni láb alól. De ha így van, akkor nem akarom, hogy másnak is baja essen. Aaron lehet bármilyen jó rendőr, attól még a bátyám és nem szeretném elveszíteni. Michael pedig... Valljuk be, szeretem. Nem akarom, hogy neki is baja essen. El kell mennem. Csak néhány napra. Hogy megbizonyosodjak a dolgokról. Miután Kira kitett Michael lakásánál, összepakoltam a cuccaim. Hagytam egy levelet Michaelnek, hogy ne aggódjon értem. Az egyetlen ember, akihez mehettem, az Sandra. Aaron munkatársa. Tudtam, hogy ő befogad és nem szól senkinek.

·Köszönöm. - hálálkodtam.

·Nincs mit. De én a helyedben maradtam volna a fenekemen. - mondta.

·Nem lehet. Ha valakinek én kellek, akkor ők nincsenek biztonságban. - mondtam.

·Nora, ez hülyeség. - próbált hatni rám.

·Nem baj. Így legalább nyugodt lehetek, hogy nekik nem lesz bajuk. - vontam vállat.

·Hát jó. Te tudod. - mondta lemondóan.

Az este további részében segítettem Sandrának a gyerekek körül. Aztán lezuhanyoztam és lefeküdtem. De nem jött álom a szememre. A telefonom, mint vártam, meg is szólalt.
·Hol vagy? - hallottam a tesóm ideges hangját.
·Nem mondhatom meg.

·Nora, az istenért! Mi ez a hülyeség?! - kérdezte ingerülten.

·Ha valaki engem akar, akkor ti így vagytok a legnagyobb biztonságban.

·Nem! Gyere haza, vagy menj Michaelhez. - kérte.

·Nem lehet. Sajnálom – csuklott el a hangom, mire gyengédebben folytatta.

·Húgi... - kérte.

·Mond meg neki, majd hívom. Nem lesz baj. - mondtam.

·Nora, kérlek – próbálta újra, de nem engedek.

·Szeretlek. Szia – tettem le a telefont.

Letettem és zokogni kezdtem. Annyira szerettem volna velük lenni! De amíg kicsit is úgy érzem, hogy bajuk eshet, addig nem megyek haza. Nehezen aludtam el és nem is aludtam túl sokat. Reggel Sandra sajnálkozón csóválta a fejét, mire megráztam a fejem. Nem akartam, hogy felhívja őket. Délben órára mentem. A suliban szerencsére már nem volt téma a ház robbanása. Így egész tűrhető volt a nap, bár minden kis zajra összerezzentem. Kezdték felmondani az idegeim a szolgálatot. Aztán Sandráékhoz mentem. De mikor bementem, Michael jött elém a konyhából.

·Te meg... - kezdtem, de megfogta az arcom és megcsókolt.

·Hazaviszlek – mondta ellent mondást nem tűrő hangon.

·Sajnálom – suttogtam.

·Tudom – hangzott a válasz. Úgy tűnik sikerült megbántanom. Pedig nem akartam.

Sandra jött ki közben.

·Na csajszi? - kérdi. - Bocs, de képtelen voltam nézni a bús képed.

·Köszönöm, hogy maradhattam – mosolyodtam el.

·Nincs mit. - mondta.

Gyorsan összeszedtem a cuccaim és Michael hazavitt. Otthon kipakoltam és lementem a nappaliba.

·Sajnálom – mondtam.

·Mondd, miért mész el, ha tudod, hogy én is rendőr voltam? Nem bízol bennem? - kérdezte komolyan.

·Én... - nem láttam még mérgesnek soha. Ez most kicsit meglepett. - Nem akarom, hogy bajod essen. - mondtam.

·Nem lesz. Zsaru voltam. Most pedig biztonsági cégem van. - mondta.

- De már nem vagy rendőr! - mutattam rá. - Ha tényleg engem akarnak, akkor te sem vagy biztonságban mellettem.

-  Ez most felejtsd el! - lépett közelebb. - Nem engedem, hogy feláldozd magad, értve?!

- Igen – bólintottam. Csöngettek.

-  Megjött a pizza. Maradj itt – mondta és kiment.

Nagyon haragszik rám. Nem akartam ezt. Aztán visszajött a pizzával és kiment a konyhába poharakért. Nem mertem megszólalni. Féltem, hogy zokogásba torkollna. Ettem egy szelet pizzát. Közben nem szólt hozzám. Elegem lett a dologból és felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam és lefeküdtem, mikor bejött.

-  Aaron haragszik rám? – kérdeztem halkan.

- Nem volt túl boldog. Ha nem beszéltem volna le róla, ma ő ment volna érted. – válaszolta.

-  Akkor igen. – sóhajtottam.

- Amúgy nem is biztos, hogy téged akarnak. – jegyezte meg miközben leült az ágy szélére.

-  Honnan veszed? – kérdeztem és összeráncoltam a homlokom.

- Úgy gondolom, hogy tudták, hogy a szüleid nincsenek itthon. – mondta.

Erre a kijelentésére hirtelen felültem az ágyban.

- Nem. – ráztam meg a fejem. – Ez nem lehet. – ellenkeztem.

- Nem akarok rosszat neked, de tudod, mivel foglalkoztak a szüleid, mielőtt örökbe fogadtak? – kérdezte.

-  Mi? – kérdeztem értetlenül.

-  Nézd, mielőtt felrobbant volna a ház, kicsit körülnéztem a múltjukban – mondta.

-  Nem – vágtam rá.

-  Nora… - kezdte volna, de félbeszakítottam.

- Én hiszek nekik és bízom bennük! – mondtam mérgesen. Képes meggyanúsítani a szüleim! Ezt nem hiszem el!

- Tudom, - emelte fel a kezeit – de elmondták neked, hogy a tanú védelmi program tagjai?! – kérdezte enyhén gúnyosan.

-   Mi? – nem értettem már semmit.

Ha jobban belegondolok, mindig is éreztem, hogy valamit titkolnak előlem. És észrevettem anya néhai szomorú pillantásait. Már kezdtem felfogni. Hiányolták a régi életük.

3. fejezet Az első napok

Hát, meghoztam a következő fejezetet. Nem igazán jeleztétek, hogy milyen volt az előző fejezet, remélem ez most másképp lesz. Jó olvasást :)

Egymást ölelve aludtunk és szerencsémre elkerültek a rémálmok. Nem csodáltam volna, ha előjönnek, mert elvesztettem az otthonom. De mégsem. Mélyen és sokat aludtam. Reggel felébredve, Michael már nem volt mellettem. Nagyot sóhajtva kikeltem az ágyból és leindultam a nappaliba. Beszélgetést hallottam a konyhából és belépve Michaelt egy gyönyörű szőke nő társaságában találtam. Kicsit szíven ütött a dolog, tekintve, hogy néhány órája még velem feküdt egy ágyban.

- Üdv – köszöntem halkan.

- Helló – nézett rám a nő.

- Jól vagy? - kérdezte Michael.

- Igen – bólintottam és leültem az asztalhoz. Mit ne mondjak elég kínosan éreztem magam.

- Tessék, kávé – adott a kezembe egy bögrét.

- Köszi – ittam bele a forró italba.

- Mi most felmegyünk a dolgozószobámba. Mindent megtalálsz, ami kellhet. - mondta Michael és ezzel kivonultak a konyhából.

Tovább ittam a kávém és próbáltam legyűrni a fájdalmat, ami rám tört, mikor eszembe jutottak az égő ház képei. Ekkor kopogtak a hátsó ajtón.

Odalépve láttam, hogy Kira az.

- Szia – engedtem be.

- Szia. Gondoltam kelleni fog néhány ruha – adott a kezembe két szatyrot. Még jó, hogy egy a méretünk.

- Oh, igen. Köszönöm. - tettem le az egyik székre a csomagokat.

- Nora – fogta meg a karom.

- A nevelő szüleim? - kérdeztem terelve.

- Aaron beszélt velük. Nem jönnek haza egy darabig. A biztosító megvizsgálja a ház maradványait és majd értesítenek.

Bólintottam és suttogva megszólaltam:

- Istenem, mindenem oda. A tankönyvek, a dolgaim... Minden oda lett. - kezdtem zokogni. Átölelte a vállam, nyugtatni próbált.

- Jól van. Michael! - kiabált.

Nem hallottam a lábdobogást, de pár pillanat múlva Michael és a szőke nő megjelentek a konyhában.

- Mi... Nora – lépett oda hozzám és magához vont.

- Ő ki? - kérdezte Kira.

- A nővérem Elisabeth.

- Üdv – nyújtott kezet.

- Helló.

- Jól van? - kérdezte a nő.

- Nem. Nincs jól. - rázta meg a fejét Kira.

Michael ekkor ölbe vett és felvitt a szobába. Óvatosan letett az ágyra és mellém ült.

- Mindennek vége – szipogtam.

- Nem. Csak most kezdődik – simogatta meg az arcom.

- Köszönöm. Mindent köszönök – néztem a szemeibe.

Megfogta a kezem.

- Aludj. Ma nem megyek be.

- Jó – bólogattam.

Megcsókolta a homlokom és magamra hagyott a szobában. Remegve fújta ki a levegőt és betakaróztam. Nem sokkal később újra aludtam. Most viszont elkerültek a rémálmok. Mikor felébredtem, az óra délután hármat mutatott. Lassan kikeltem az ágyból és lementem. A többiek a nappaliban beszélgettek.

- Nora – lépett hozzám Michael.

- Helló – köszöntem.

- Ő a nővérem Elisabeth – mutatott a kanapén ülő nőre, mire biccentettem egyet.

- Helló – köszönt.

- Éhes vagy? - kérdezte Michael.

- Igen – néztem rá, mire bólintott és magával húzott a konyhába.

Készített nekem rántottát és sült szalonnát, egy csésze teával. Leültem az asztalhoz és csendben enni kezdtem. Aztán megtörtem a hallgatást.

- Beszélnem kell valakivel a jegyzetekről – mondtam, erre eszembe jutott a mai dolgozat. - Basszus! Ma ZH-t írtunk. - csaptam a homlokomra.

- Majd bepótolod – mondta Michael. Képes vagyok elhinni róla, hogy el tudná intézni, hogy bepótolhassam, ha nem engednék. Még szerencse, hogy engedik.

- Be – mondtam kicsit zavarban.

- Én akkor megyek is – szólt a testvére.

- Rendben. Köszi, hogy itt voltál. - búcsúzott tőle Michael két puszival.

- Szia – köszöntem el én is tőle.

Miután Michael kikísérte és visszajött, megállt a konyhapultnál és engem figyelt, míg ettem.

- Ha gondolod elmehetünk venni neked néhány ruhát. - mondta.

- Az jó volna. Köszönöm – válaszoltam túlzottan is nyugodt hangon. Mire bepakoltam a tányérokat a mosogatógépbe, addigra ő is elkészült és rám várt az ajtónál.

Elmentünk az egyik közeli plázába. Sorra jártuk a ruhaboltokat és a történtek után még nevetni is tudtam a viccein. Jó volt elfeledkezni a tényről, hogy nincs otthonom. Így telt a délután hátralevő része.

- Nem vagy normális. - nevettem rajta, mikor felvett egy rikító rózsaszín sálat, ugyanolyan kalappal.

- Kösz – nyögte. - Nem vagy éhes? - kérdezte.

- De, egy kicsit. - ráztam meg a fejem.

- Rendben. Mi lenne, ha beülnénk valahova vacsorázni? Mit szólsz a kínaihoz? - kérdezte a bólogatásom után.

- Remek lesz – helyeseltem.

A kínai vendéglőben sokat beszélgettünk, de nem a leégett otthonomról, hanem az üzleti útjáról. Aztán haza mentünk hozzá és a lakásba érve megjegyeztem.

- Ha a terhedre vagyok, kérlek szólj! Aaronék várnak. Nyugodtan mehetek hozzájuk. - érintettem meg a karját.

- Nem vagy a terhemre. - ellenkezett. - Sőt! Örülök neked. - válaszolta komolyan. - Akarsz filmet nézni? - kérdezte.

Bólintottam és bementünk a nappaliba. Elővett egy vígjátékot és egy akció filmet, hogy válasszak és az utóbbira esett a választásom, mert a kedvenc színészem játszik benne, Vin Diesel. Leültünk a kanapéra és magához húzott. Csak az egyenletes lélegzetéből és szuszogásából jöttem rá, hogy a film elején elaludt. Amikor vége lett a filmnek, gyengéden végig simítottam az arcát, mire mocorogni kezdett és lassan kinyitotta a szemét.

- Nem fekszel le? - kérdeztem halkan.

- Vége? - nézett a TV-re.

- Igen. Gyere – álltam fel és felsegítettem. Szegény tiszta kómás.

Felmentünk a szobához, mire magához fordított.

- Nora... - fogta meg az arcom.

- Hm? - fordultam hozzá.

Lassan hozzám hajolt. Éreztem meleg leheletét az arcomon és végigsimított ajkaival a homlokomon, amitől megremegtem és egy halk sóhaj hagyta el a szám. Majd a szemhéjam következett, aztán az állam vonala, végül az ajkaimhoz ért. Először csak gyengéden majd egyre szenvedélyesebben. Nem húzódtam el, hanem a nyaka köré fontam karjaim és élveztem ahogy a vérem zubog. Mikor már nem bírtam tovább levegővel, elhúzódtam, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessek.

- Már régóta szándékoztam ezt megtenni – nézett rám komolyan.

- Értem – mondtam és simogatni kezdtem a tarkóját.

- Nora – kezdte volna, de leintettem.

- Sss – vetettem el és most én csókoltam meg.

Hagytam, hogy felemeljen és a szobájába vigyen, ahol az ágyra fektetett. Most lassabban merültünk a szenvedélyben. A lassú lávafolyam, ami a vérem helyén folydogált, most még mélyebbre tört.

- Maradj itt, kérlek – suttogta két csók közt.

- Rendben – ziháltam.

- Úgy értem költözz ide – húzódott el. Most a szemembe nézett és nem láttam semmi hátsószándékot.

- Mi? - kérdeztem újra. Kissé értetlennek tűntem, de ha az életemről van szó, ennyit

igazán megengedhetek magamnak.

- Lakj itt. Velem. - mondta, de azonnal hozzátette. - Nem kell azonnal válaszolnod, de kérlek, gondolkodj rajta.

- Rendben. Átgondolom – válaszoltam és elfojtottam egy ásítást.

- Itt alszol?

- Itt – helyeseltem.

Gyorsan átöltöztem és mellé bújtam. Így aludtunk. Szorosan átölelt.

Reggel a karjai közt ébredtem. A hátamon éreztem, ahogy levegőt vesz. Én pedig megfordultam és az arcát néztem. Aztán lassan ő is kinyitotta és rám nézett.

- Szia.

- Szia – mondtam halkan.

Egymást néztük. Szinte elvesztem a szemeiben. Aztán hozzá hajolt és megcsókolt.

Ugyanolyan gyönyört éltem át a karjai közt, mint este. De aztán nevetve elhúzódtam.

- Ha azt akarod, hogy reggelit készítsek neked, így nem fog menni. 

2. fejezet Békülés és veszteség

Helló Mindenkinek!
Tudom, késtem. Sajnálom, csak vizsgáim voltak és lesznek is még. Meghoztam az Álom 2 következő fejezetét. Jó olvasást :)
És kommenteket kérek!

2. fejezet  Békülés és veszteség

Ez ment a további időben. Bár sokat gondoltam rá, mégsem hívtam. De mit vártam? Hogy majd én kellek neki, miközben annyi szép más nővel találkozik, akik társadalmilag is közelebb állnak hozzá. Így, hogy anyáék nem voltak otthon, magam lehettem a bánatommal. De persze Aaron elől nem tudtam eltitkolni. Nap közben hívogatott, hogy neki elmondhatom. Csakhogy én nem akartam beszélni róla. Ez így volt aznap este is. Későig voltak óráim, de elmentem hozzájuk vacsorázni. Nagyon boldognak tűntek a friss házasok. Örültem, hogy hazaérek, mert eléggé elfáradtam, mikor észrevettem az ajtónál állni egy férfit. Ahogy közelebb értem, már felismertem jellegzetesen hanyag testtartásáról. Odaértem mellé.
- Nora -  üdvözölt.
- Helló -  mentem az ajtót nyitni, de nem vettem róla tudomást.
- Ne csináld ezt - támaszkodott az ajtónak, hogy ne tudjak bemenni, pedig mennyire
 örültem, hogy látom.
- Mit? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Nem veszed fel a telefont - mondta szinte dühöngve.
- Már miért tenném? - kérdeztem. - Megkértél rá, hogy ne hívjuk egymást. Én teljesítettem a kérésed - válaszoltam.
- Nora, tudod, hogy nem így értettem. - nézett rám.
- Aha. - bólintottam. - Bocs, de fáradt vagyok. - mentem be mellette a házba. Első utam a konyhába vezetett, mert szomjas voltam. Közben örültem, hogy újra látom.
Erre hirtelen kinyílt a hátsó ajtó és bejött. Először meg sem tudtam szólalni.
- Nora, muszáj beszélnünk. - lépett oda hozzám.
- Nincs miről beszélnünk. - ráztam meg a fejem. - Menj el - mondtam neki és kezdett egyre jobban fogyni a türelmem.
- Nem. - makacskodott. - Most kell beszélnünk.
- De nincs miről beszélnünk. Már mondtam! Vak voltam, hogy eddig nem vettem észre! - mondtam szomorúan.
- Ez... - kezdte volna, de félbeszakítottam.
- Miért én? Egy csomó más nő van, aki a lábaid előtt heverne perceken belül, amint meglátnak. Miért pont én? - néztem rá.
- Mert te nem ők vagy. - mondta és kitárta a két karját. - Szerinted miattuk képes lennék álmatlanul forgolódni éjjelente? - kérdezte kissé ingerülten.
- Miattam se tennéd - mondtam komolyan.
- Biztos vagy benne? A telefon beszélgetés óta nem aludtam rendesen.
- Te kérted, hogy ne hívjalak - mutattam rá a nyilvánvalóra.
- De csak néhány napig. - kiáltott fel.
Kezdett már elegem lenni a felesleges beszédből.
- Nem mindegy? - kérdeztem halkan. - Utána már én nem akartalak hívni. - léptem oda a hűtőhöz. Egy ideig mindketten hallgattunk. Tudtam, hogy nem ment még el, mert éreztem a jelenlétét.
- Miért? - kérdezte halkan.
- Mit miért? - kérdeztem vissza ingerülten és felé pördültem.
- Miért nem akartál beszélni velem? - kérdezte átható pillantással.
- Mert haragudtam rád - vallottam be, de nem álltam a pillantását. Odajött hozzám egészen közel és megfogta a vállam. Mondani akart valamit és vett egy nagy levegőt, de aztán szimatolni kezdett a szobában. Értetlenül néztem mit csinál és mért járkál fel-alá.
- Mi ez a szag? - kérdezte rám nézve.
- Mi? - kérdeztem, mert nem éreztem semmilyen szagot.
- Ez gáz. - lépett oda hozzám és húzni kezdett kifelé. - Kifelé! Irány! - rángatott maga után.
- De a... - nem engedett. - Hé! - szóltam rá. Húzott maga után és egyszer csak a levegőbe repült a ház. Meglökött minket a szele és előrezuhantunk. Én a földre estem, Michael pedig rám, engem védve a törmeléktől. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem és alig fogtam fel a történteket.
- Jól vagy? Nora? - kérdezte zihálva és köhögve a füsttől.
- Igen - nyögtem. - A ház. - suttogtam. - Istenem. Nem! - kiáltottam.
Mikor legurult rólam, akkor láttam meg, hogy a ház megmaradt részei égnek. Feltápászkodtam és futni kezdtem felé, de Michael megállított.
- Már nem tehetsz semmit - mondta.
- Nem! - zokogtam. - A cuccaim! Mindenem bent volt! - sírtam. Ő tartott meg, mikor összeomlottam.
- Majd lesz új. Gyere - emelt a karjaiba és a kocsijához vitt. Beültetett, elővette a telefonját és hívta a tűzoltókat és a rendőröket is. Nem igazán voltam magamnál, de válaszoltam a kérdésekre. A többit pedig rá hagytam. Nem tudtam gondolkodni, csak azt láttam magam előtt, hogy a ház ég és mindenem bent volt. Hagytam, hogy elvigyen magához. Tudtam, hogy köszönettel tartozom neki, mert megmentett. Bevezetett a házába, fel a fürdőszobához.
- Itt lezuhanyozhatsz - mondta rekedten és megsimogatta az arcom. Könnyek gördültek le az arcomon és magához húzott. Szorosan a vállába fúrtam arcom és próbáltam legyűrni a rám törő remegést. Simogatta a hátam és nyugtató szavakat suttogott a fülembe. Miután megnyugodtam Michael magamra hagyott és lezuhanyoztam. Még mindig nehezemre esett elfogadni, hogy nincs többé otthonom. Fáradtan bújtam bele a pólóba, amit Michael adott és lementem hozzá. Leültetett a kanapéra és a kezembe nyomott egy bögre teát. Hirtelen eszembe jutott a bátyám.
- Úr Isten! Aaron! - egyenesedtem ki hirtelen.
- Már felhívtam, amíg zuhanyoztál. - ült le mellém.
Ekkor csöngettek az ajtónál.
- Ez ő lesz - állt fel. Hallottam Aaron ideges hangját.
- Hol van? - kérdezte.
- A nappaliban - hangzott a válasz. Mire megláttam a testvérem az ajtóban. Felálltam és átölelt. Szorosan tartott.
- Húgi. - simogatta meg az arcom.
- Jól vagyok - erőltettem egy mosolyt magamra, pedig egyáltalán nem éreztem magam jól.
- Hogy történt? - nézett az ajtóban álló barátomra.
Michael elmesélt neki mindent. Azt persze kihagyta, hogy veszekedtünk. Még jó. Közben viszont legyűrt a fáradtság.
- Biztos jól vagy? - jött oda hozzám Aaron, mikor látta, hogy elnyomok egy ásítást.
- Igen, csak elfáradtam - mondtam vontatottan.
- Hozzánk is jöhetsz. - ajánlotta.
- Ma már nem vagyok képes utazni. - mondtam, de igazából sem nekem nem volt kedvem hozzájuk költözni, se nem akartam zavarni őket. Nemrég házasodtak össze. Legyenek csak együtt.
- Rendben - bólintott. - Michael, hívj ha van valami - nézett hátra.
- Rendben - egyezett bele.
Visszaültem a kanapéra, míg kikísérte a bátyám. Visszaérve leült mellém és magához húzott. Boldogan simultam karjaiba és biztonságban éreztem magam. Egyre inkább eluralkodott rajtam az álmosság. Lehunytam a szemem és pihentem. Fél álomban éreztem, hogy felvisz és lefektet. Éreztem, ahogy elhúzódik, de visszatartottam.
- Ne menj el! - suttogtam kérlelőn. Megcsókolta a homlokom és rám mosolygott.
- Mindjárt visszajövök. - mondta és elsietett.
Nem akartam egyedül maradni. Attól féltem, hogy újra rám szakad az egész. Pár perc múlva visszajött és mellém feküdt. Éreztem, hogy frissen zuhanyzott és szorosan ölelt át.

Kérés és visszatérés

Helló :)
Mint a címből kiderül, visszatérek. Nem garantálom, hogy időben lesznek fent a fejezetek, mert a vizsgaidőszak itt a nyakamon :) Igyekszem a következő fejezetekkel mindkét történetemnél.
DE, mielőtt jönne, lenne egy kérésem. A következő fejezethez szeretnék néhány véleményt, hogy milyen lett, mi jó és mi rossz benne. Az elmúlt időben igyekeztem fejleszteni magam. Sokat olvastam és írtam :) Kíváncsi vagyok, lett-e eredménye. Szóval kérlek Titeket, írjatok véleményt! Jót és rosszat egyaránt. :)
És egy héten belül jönnek a következő fejezetek :)
Köszi

Narmiraen

Hírek

Helló!

Tudom, hogy régóta nem jött újabb fejezet. Ez részben az én hibám, részben a gépemé... :) (az öcsém keze is benne van a dologban). A lényeg, hogy újra kell telepíteni a gépem, és ami a következő fejezetből rajta volt, az sajnos nincs meg. :(

A következő hírem talán ennél is rosszabb. Az a helyzet, hogy egy időre szüneteltetem a fejezetek felrakását. Már kész van az Álom második és harmadik része, készül a negyedik is, de az a baj, hogy nincs időm begépelni. :( Szóval kis időre felfüggesztem a blogolást és ha lesz alkalmam, akkor hozom a következőt.
Eltűnni azért nem fogok, mert két pályázatra írt művem felteszem ide, ha jó lesz a gép :)

Narmiraen