2012. máj. 10.

2. fejezet Békülés és veszteség

Helló Mindenkinek!
Tudom, késtem. Sajnálom, csak vizsgáim voltak és lesznek is még. Meghoztam az Álom 2 következő fejezetét. Jó olvasást :)
És kommenteket kérek!




2. fejezet  Békülés és veszteség

Ez ment a további időben. Bár sokat gondoltam rá, mégsem hívtam. De mit vártam? Hogy majd én kellek neki, miközben annyi szép más nővel találkozik, akik társadalmilag is közelebb állnak hozzá. Így, hogy anyáék nem voltak otthon, magam lehettem a bánatommal. De persze Aaron elől nem tudtam eltitkolni. Nap közben hívogatott, hogy neki elmondhatom. Csakhogy én nem akartam beszélni róla. Ez így volt aznap este is. Későig voltak óráim, de elmentem hozzájuk vacsorázni. Nagyon boldognak tűntek a friss házasok. Örültem, hogy hazaérek, mert eléggé elfáradtam, mikor észrevettem az ajtónál állni egy férfit. Ahogy közelebb értem, már felismertem jellegzetesen hanyag testtartásáról. Odaértem mellé.
- Nora -  üdvözölt.
- Helló -  mentem az ajtót nyitni, de nem vettem róla tudomást.
- Ne csináld ezt - támaszkodott az ajtónak, hogy ne tudjak bemenni, pedig mennyire
 örültem, hogy látom.
- Mit? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Nem veszed fel a telefont - mondta szinte dühöngve.
- Már miért tenném? - kérdeztem. - Megkértél rá, hogy ne hívjuk egymást. Én teljesítettem a kérésed - válaszoltam.
- Nora, tudod, hogy nem így értettem. - nézett rám.
- Aha. - bólintottam. - Bocs, de fáradt vagyok. - mentem be mellette a házba. Első utam a konyhába vezetett, mert szomjas voltam. Közben örültem, hogy újra látom.
Erre hirtelen kinyílt a hátsó ajtó és bejött. Először meg sem tudtam szólalni.
- Nora, muszáj beszélnünk. - lépett oda hozzám.
- Nincs miről beszélnünk. - ráztam meg a fejem. - Menj el - mondtam neki és kezdett egyre jobban fogyni a türelmem.
- Nem. - makacskodott. - Most kell beszélnünk.
- De nincs miről beszélnünk. Már mondtam! Vak voltam, hogy eddig nem vettem észre! - mondtam szomorúan.
- Ez... - kezdte volna, de félbeszakítottam.
- Miért én? Egy csomó más nő van, aki a lábaid előtt heverne perceken belül, amint meglátnak. Miért pont én? - néztem rá.
- Mert te nem ők vagy. - mondta és kitárta a két karját. - Szerinted miattuk képes lennék álmatlanul forgolódni éjjelente? - kérdezte kissé ingerülten.
- Miattam se tennéd - mondtam komolyan.
- Biztos vagy benne? A telefon beszélgetés óta nem aludtam rendesen.
- Te kérted, hogy ne hívjalak - mutattam rá a nyilvánvalóra.
- De csak néhány napig. - kiáltott fel.
Kezdett már elegem lenni a felesleges beszédből.
- Nem mindegy? - kérdeztem halkan. - Utána már én nem akartalak hívni. - léptem oda a hűtőhöz. Egy ideig mindketten hallgattunk. Tudtam, hogy nem ment még el, mert éreztem a jelenlétét.
- Miért? - kérdezte halkan.
- Mit miért? - kérdeztem vissza ingerülten és felé pördültem.
- Miért nem akartál beszélni velem? - kérdezte átható pillantással.
- Mert haragudtam rád - vallottam be, de nem álltam a pillantását. Odajött hozzám egészen közel és megfogta a vállam. Mondani akart valamit és vett egy nagy levegőt, de aztán szimatolni kezdett a szobában. Értetlenül néztem mit csinál és mért járkál fel-alá.
- Mi ez a szag? - kérdezte rám nézve.
- Mi? - kérdeztem, mert nem éreztem semmilyen szagot.
- Ez gáz. - lépett oda hozzám és húzni kezdett kifelé. - Kifelé! Irány! - rángatott maga után.
- De a... - nem engedett. - Hé! - szóltam rá. Húzott maga után és egyszer csak a levegőbe repült a ház. Meglökött minket a szele és előrezuhantunk. Én a földre estem, Michael pedig rám, engem védve a törmeléktől. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem és alig fogtam fel a történteket.
- Jól vagy? Nora? - kérdezte zihálva és köhögve a füsttől.
- Igen - nyögtem. - A ház. - suttogtam. - Istenem. Nem! - kiáltottam.
Mikor legurult rólam, akkor láttam meg, hogy a ház megmaradt részei égnek. Feltápászkodtam és futni kezdtem felé, de Michael megállított.
- Már nem tehetsz semmit - mondta.
- Nem! - zokogtam. - A cuccaim! Mindenem bent volt! - sírtam. Ő tartott meg, mikor összeomlottam.
- Majd lesz új. Gyere - emelt a karjaiba és a kocsijához vitt. Beültetett, elővette a telefonját és hívta a tűzoltókat és a rendőröket is. Nem igazán voltam magamnál, de válaszoltam a kérdésekre. A többit pedig rá hagytam. Nem tudtam gondolkodni, csak azt láttam magam előtt, hogy a ház ég és mindenem bent volt. Hagytam, hogy elvigyen magához. Tudtam, hogy köszönettel tartozom neki, mert megmentett. Bevezetett a házába, fel a fürdőszobához.
- Itt lezuhanyozhatsz - mondta rekedten és megsimogatta az arcom. Könnyek gördültek le az arcomon és magához húzott. Szorosan a vállába fúrtam arcom és próbáltam legyűrni a rám törő remegést. Simogatta a hátam és nyugtató szavakat suttogott a fülembe. Miután megnyugodtam Michael magamra hagyott és lezuhanyoztam. Még mindig nehezemre esett elfogadni, hogy nincs többé otthonom. Fáradtan bújtam bele a pólóba, amit Michael adott és lementem hozzá. Leültetett a kanapéra és a kezembe nyomott egy bögre teát. Hirtelen eszembe jutott a bátyám.
- Úr Isten! Aaron! - egyenesedtem ki hirtelen.
- Már felhívtam, amíg zuhanyoztál. - ült le mellém.
Ekkor csöngettek az ajtónál.
- Ez ő lesz - állt fel. Hallottam Aaron ideges hangját.
- Hol van? - kérdezte.
- A nappaliban - hangzott a válasz. Mire megláttam a testvérem az ajtóban. Felálltam és átölelt. Szorosan tartott.
- Húgi. - simogatta meg az arcom.
- Jól vagyok - erőltettem egy mosolyt magamra, pedig egyáltalán nem éreztem magam jól.
- Hogy történt? - nézett az ajtóban álló barátomra.
Michael elmesélt neki mindent. Azt persze kihagyta, hogy veszekedtünk. Még jó. Közben viszont legyűrt a fáradtság.
- Biztos jól vagy? - jött oda hozzám Aaron, mikor látta, hogy elnyomok egy ásítást.
- Igen, csak elfáradtam - mondtam vontatottan.
- Hozzánk is jöhetsz. - ajánlotta.
- Ma már nem vagyok képes utazni. - mondtam, de igazából sem nekem nem volt kedvem hozzájuk költözni, se nem akartam zavarni őket. Nemrég házasodtak össze. Legyenek csak együtt.
- Rendben - bólintott. - Michael, hívj ha van valami - nézett hátra.
- Rendben - egyezett bele.
Visszaültem a kanapéra, míg kikísérte a bátyám. Visszaérve leült mellém és magához húzott. Boldogan simultam karjaiba és biztonságban éreztem magam. Egyre inkább eluralkodott rajtam az álmosság. Lehunytam a szemem és pihentem. Fél álomban éreztem, hogy felvisz és lefektet. Éreztem, ahogy elhúzódik, de visszatartottam.
- Ne menj el! - suttogtam kérlelőn. Megcsókolta a homlokom és rám mosolygott.
- Mindjárt visszajövök. - mondta és elsietett.
Nem akartam egyedül maradni. Attól féltem, hogy újra rám szakad az egész. Pár perc múlva visszajött és mellém feküdt. Éreztem, hogy frissen zuhanyzott és szorosan ölelt át.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése