- Mehetünk.
- Pazar.
A kocsiban nem szóltam hozzá.
- Haragszol?
- Nem. Mért is tenném? Csak két órára hagytál magamra a kollégáddal! Nem haragszom, dühös vagyok.
- Sajnálom, de így volt biztonságos.
- Igen. Jó, hogy nem csukatsz le. Az is elég biztonságos lenne, nem?
- Nyugodj meg.
- Nyugodjak meg? Ez a valaki engem akar és nyugodjak meg! Kösz.
- Nem így értettem.
- Tudom. Mond csak, honnan van neked ez a kocsi?
- Vettem.
- Nem keresel annyit, hogy ez kijöjjön.
- Megtehetem. Legyen elég ennyi.
- Rendben, én figyelmeztetlek. Tényleg nincs nálunk hely.
- Ne aggódj, elalszom egy fotelben is.
- Oké.
Hazaértünk.
- Még valami. Apám állandóan részeg, de tudom kezelni, szóval ne lépj közbe.
- Nem garantálom.
- De. Na gyere.
Bementünk. Apám megint jól nézett ki. Ilyenkor ég a képem mások előtt...
- Hát ez ki?
- Egy barátom. Itt marad pár napig.
- Aha.
Bementünk a szobámba.
- Kira.
- Kérlek, maradj itt. Kérsz inni?
- Vizet.
- Hozom.
- Kira...
- Ne.
Kimentem. A mai nap nyugodtan telt, leszámítva a "testőrséget". Este korán lefeküdtünk. Aaron bevállalta a fotelt, amit összetoltunk neki és hamar elaludt. Éjjel megint felijedtem. Felültem és körbe néztem. A húgom aludt, Aaron szintén. Kimentem a mosdóba és visszafeküdtem. Egyszer csak mellém ült Aaron.
- Jól vagy?
- Igen, minden rendben.
- Jól van, aludj.
Visszaaludtam, bár reggel korán keltem. Igaz, hogy szombat volt, de a történtek nem hagytak aludni. Kávéztam, mikor kijött Aaron.
- Nem alszol?
- Be kell mennem.
- Értem.
- Te?
- Nem tudtam aludni.
Odajött hozzám és megfogta a kezem.
- Kira, sajnálom, hogy ilyen helyzetbe keveredtél.
- Én is. Kávét?
Elhúztam a kezem és meg sem várva a válaszát elővettem egy bögrét.
- Jöhet. Éjjel megint rém álmod volt, igaz?
- Igen.
- Sajnálom.
- Ígérd meg, hogy elkapod.
- Megígérem.
- Mond, hogy lehet, hogy te és Sanches még nem jöttetek össze?
- Úgy, hogy házas. És van egy kislánya.
- Értem. A barátnőd nem szól érte, hogy ennyit dolgozol?
- Nincs senkim.
- Aha, így könnyű.
- Az. Szeretném, hogy ma itthon maradj.
- Menni fog. Tanulnom kell.
- Rendben.
Miután megkávézott, lezuhanyzott és elment. Örültem egy kis magánynak. Hát lehet, hogy nagy képzelő erővel élek, de azt sose akartam, hogy maffia kövessen. Miközben kávéztam a gondolataim akaratlanul is Aaron felé terelődtek. Mért nincs senkije? Hány éves lehet? Ehhez hasonló kérdések keringtek a fejemben. De mit foglalkozok vele? Róttam meg magam. Úgy se tekintene rám nőként. Én csak a munkája vagyok. Ekkor hívott Rita a barátnőm. Hálás voltam neki, hogy kirángatott az álmodozásból.
- Helló csajszi!
- Mond.
- Nem megyünk este bulizni?
- Nem tudom. Meg kell beszélnem a nyomozóval, aki vigyáz rám. Majd hívlak, okés?
- Igen, szia.
Ezzel letettük.Vagy mérges lesz vagy nem. Na mindegy. Bár vége lenne már ennek az egésznek!
Tanultam és csináltam a dolgom. Kétszer hívott Aaron, hogy minden rendben van-e és én mindkétszer megnyugtattam, hogy semmi baj. Aztán olyan 3 óra körül megjött.
- Szia. Éhes vagy?
- Igen.
- Ülj le, szedek.
- Apád?
- Még nem jött.
- Hm...
- Figyelj, hívott a barátnőm, hogy megyek-e vele este bulizni. Mondtam neki, hogy megkérdezlek és visszahívom. Baj lenne?
- Nem. De veletek megyek.
- Rendben.
- Jól vagy?
- Igen. Felhívom Ritát.
Felhívtam és megbeszéltük, hogy 8-kor talizunk az Overdriveban. Apám megint részegen jött haza és Aaron megint úgy nézett rá, mint akit puszta kézzel meg tudna fojtani.
- Aaron, kérlek.
- Rendben.
Elkészültem és elmentünk.
- Mért nincs senkid?
- Mert nem összeegyeztethető a munkámmal.
- Aha. Hány éves is vagy?
- 27. Te?
- 22. Mért lettél rendőr?
- Hogy idegesítsem apám.
- Értem. Itt vagyunk.
Kiszálltunk. Rita átölelt és odasúgta.
- Nagyon dögös.
- Tudom.
Bementünk. Kicsit kellemetlen volt a sok ember, amit Aaron észrevett és átkarolt. Így hamar megnyugodtam. Aztán éjjel 3-kor jöttünk el.
- Nem tudtam, hogy így táncolsz.
- Én se, hogy te.
- Tanultad?
- Nem. Soha.
- Értem.
- Hova megyünk? - kérdeztem, mert nem felénk mentünk.
- Hozzám. Nem akarom felkelteni a szüleid.
- Hozzád?
- Igen.
Elállt a szavam, mikor megláttam a házát. Nem volt nagy,de kicsi sem. Szép volt. Bementünk. Mutatott egy szobát.
- Itt alhatsz. Hozok neked pólót.
- Köszi.
Szép volt, kényelmes. Mikor visszajött leült mellém.
- Itt nem lesz baj.
- Oké.
- Aludj jól.
Kiment és pedig átöltöztem és lefeküdtem. Fáradtabb voltam, mint gondoltam, mert hamar elaludtam. De ugyan ilyen hamar jöttek a rém álmok is. Sikoltva ébredtem, mire Aaron berohant.
- Sa-sajnálom.
Átölelt.
- Sss. Nyugalom. Itt vagyok.
Odabújtam hozzá. Féltem.
- Gyere, feküdj vissza. Itt maradok.
Lefeküdtem, ő pedig átölelt. Simogatott és csókolgatta a hajam, így sikerült visszaaludnom. Reggel későn ébredtem. Magam körül éreztem a karjait. Mégsem hagyott egyedül. Éreztem az illatát, a bőrét, a lélegzetét a nyakamon és közelebb bújtam hozzá. Aztán nem bírtam tovább fekve és megpróbáltam kibújni, de hirtelen visszahúzott.
- Maradj.
- Aaron.
- Maradj még.
Visszabújtam hozzá. Olyan megnyugtató volt hozzá bújni. De nem érezhetek így, főleg mert engem véd.
- Na jó, csinálok reggelit. - sóhajtotta.
Felült.
- Szia.
- Helló.
Lement. Na igen, ennyi. Reggeli után hazamentünk. Filmet néztünk és Aaron kipróbálta az ágyon alvást. Este egy óriási veszekedésbe keveredtem apámmal, amiből sajnos nem tudott kimaradni.
- Ha csak egy újjal hozzá mer érni vagy bárki máshoz, lecsukatom!
- Aaron, kérlek elég!
- Kira.
- Kérlek!
Átölelt és én kisírhattam magam, közben bevitt a szobámba.
- Nyugodj meg, már semmi baj.
Letörölte a könnyeim. Megfogta az arcom és a szemembe nézett.
- Felejtsd el.
- Rendben.
Lehajolt és óvatosan megcsókolt. Mintha áram szaladt volna keresztül rajtam. És ő érezte, mert szenvedélyesebben kezdett csókolni, amit és örömmel viszonoztam. Lefektetett az ágyra és így folytattuk. Aztán hirtelen elszakadt tőlem és a vállamba fúrta az arcát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése