Miután az orvos ott hagyott minket, remény költözött a szívembe. Fel fog épülni, hamarosan. Ekkor jutott eszembe a családja.
- Jézusom, Nora! - kiáltottam fel fáradtan.
- Felhívom - javasolta. Tudta, hogy időre van még szükségem, hogy összeszedhessem magam.
- Köszi - néztem rá hálásan.
Már másodszor tesz szívességet nekem, pedig szegénynek is lenne más dolga. Nora fél óra múlva viharzott be a váróterembe és egyből hozzánk siettet és megfogta a kezem.
- Mi történt - láttam a félelmet a szemében.
- Az én hibám - kezdtem bele a mondandómba. Elmondtam neki a mai nap eseményeit. - Kezdettől fogva nem szabadott volna éreznem iránta semmit. Váltanom kellett volna, míg lehetett - fejeztem be lehajtott fejjel. - Annyira sajnálom - suttogtam letörten.
- Kira, ez baromság! - róvott meg Sandra. - Tudta, mit csinál.
- Tudta - helyeselt Nora is.
- Szerinted mit szólt volna a váltáshoz - kérdezte halkan Sandra és kávét adott a kezünkbe.
- Akkor is. Most miattam van itt. Mert aza a szemét... - csuklott el a hangom és megint sírás folytogatott.
- Elég! A bátyám szeret. Az élete árán is megvédene. - szólt rám mostmár Nora is.
- Maradj nyugton - adta ki a parancsot Sandra, miközben felállt.
- Rendben - egyeztem bele.
- Nekem mennem kell. Várnak otthon. Holnap bejövök. - indult el, de visszafordult. - És Kira, nyugi.
- Oké, és köszönök mindent.
- Nincs mit - azzal elment.
Pár percig kínos csendben ültünk egymás mellett, aztán kénytelen voltam rákérdezni.
- Haragszol rám?
- Mért tenném - kérdez vissza.
- Hát a bátyád... - nem tudom folytatni, mert közbevág.
- Felnőtt férfi, aki tudja, mit csinál. Figyelj, felhívom egy barátom, hátha ide tud jönni. - indult a nővérpulthoz.
- Oké.
Magamra maradtam és kezdtem érezni a fáradtságot, amit a zsibbadás után maradt. Láttam, ahogy Aaront átviszik egy szobába. Egy darabig még egyedül ültem és vártam. Aztán Nora visszaült mellém.
- Michael nemsokára itt lesz - mondta és nyújtózkodott egyet.
- Ő ki? - kérdeztem rá kíváncsian.
- Remélem a barátom lesz - mosolygott rám.
- Komoly? Mennyi idős?
- 26 éves. Biztonsági cége van. Egy bulin ismerkedtünk meg.
- Hm... - hallgattam el.
- Kira, jól lesz - és biztatóan megszorította a kezem.
Nem engedtek még be minket a szobába. Vártunk és sorra ittuk a pocsék kávét, amit a gépből adnak. Nehéz elhinnem, hogy sem Nora sem padig Sandra nem haragszanak. Hiszen miattam történt ez, akkor is, ha az volt a munkája, hogy megvédjen. Hát, ha ők nem is, én így is eléggé hibáztatom magam. Talán idővel elmúlik. Talán ők is megbocsátanak.
Aztán úgy egy óra múlva gyors lépéseket hallottunk a folyósóról.
- Nora - jött oda egy férfi, mire Nora felállt és odabújt hozzá.
- Michael - suttogta fáradtan.
- Mi történt? - nézett rám.
- Ő Kira.
- Helló.
- Üdv - válaszoltam.
Nora elmesélte neki a történteket és közben sétálgattak, de hallottam, hogy rólam beszélnek.
- Jól van?
- Szerintem sokkot kapott. Aludnia kéne. - nézett rám Nora.
- Te jól vagy? - simogatta meg az arcát.
- Aggódom. Most kaptam vissza. - bújt vissza hozzá.
- Nem lesz baja.
- Remélem.
Elkaptam a tekintetem róluk, mert közben odajött hozzám az orvos.
- Kira, bemehetnek hozzá.
Szóltam Norának és bementünk. Mikor megláttam könnybe lábadt a szemem. Leültem az ágy mellé és megfogtam a kezét.
- Aaron, ne merj elhagyni! Óriási szükségem van rád. - suttogtam erőtlenül.
- Kira, késő van. Pihenned kéne. - fogta meg a vállam Nora.
- Nem megyek haza. Itt akarok maradni vele - ráztam meg a fejem ijedten.
- Rendben - bólintott és megfogta Michael kezét.
- Kira - szólalt meg a férfi - én most hazaviszem Norát. He kell valami, ezen a számon elér. - adott a kezembe egy névjegykártyát.
- Köszönöm - elraktam és visszafordultam Aaronhoz.
Nem figyeltem, mikor mentek ki a szobából, de fájdalmas csend telepedett le bent. Ekkor kitört belőlem minden. Keservesen zokogtam az ágyra borulva és összefüggéstelenül, akadozva tettem ígéreteket neki. Végül a fáradtság győzőtt és valamikor elaludtam. Álmomban Aaron velem volt és ölelt, mint legelőször.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése