Reggel az ablaknál álltam miután felébredtem. Néztem az elrobogó autókat, a siető embereket. Ha nekik is lenne egy valaki, akiért a világon bármire képesek lennének és így járnának, mint én, ők mit tennének - gondoltam, de rájöttem, hogy ez most az én bajom és nem másé.
Aaron még mindig nem tért magához, persze nem csoda; annyi altatót adnak neki. Mellette ültem, mert egy percre sem akartam egyedül hagyni, beszéltem hozzá és megnyugtattam, hogy velem minden rendben.
Sandra és Nora hoztak nekem reggelit és próbáltak rávenni, hogy menjek haza aludni, de nem tágítottam.
- Le kéne pihenned. Én itt maradhatok, ma amúgy sincs órám - ajánlotta fel Nora.
- És Michael?
- Michael? Az ki- nézett Sandra először rám majd Norára.
- A leendő pasija.
- Nála aludtam - mondta gyorsan - majd bejön.
- Aha - nézett rá jelentősen Sandra és alig állta meg, hogy ne vigyorogjon.
- Oké, oké. - Álltam fel a kényelmetlen székből az ágy mellett.
Megsimogattam az arcát és a lányokra néztem.
- Nem veszthetem el - suttogtam fáradtan, de nem válaszoltak, csak a szemükön lehetett látni, hogy bíztatnak.
- Gyere, hazaviszlek - mondta Sandra és elindult ki.
- Rendben - mentem utána lassan.
Út közben az utat figyeltem. Nem volt erőm sem beszélgetni sem másra odafigyelni. Amint bementünk a háló felé vettem az irányt és zuhanyzás nélkül ágyba borultam. Most újra éltem a suliban történt eseményeket és még így sem sikerült megmentenem őt.
Délután kissé nyugodtabban keltem fel, Sandra pedig a konyhában volt.
- Szia. - Töltöttem magamnak kávét és egy szendvics kíséretében leültem az asztalhoz.
- Szia. Bevigyelek? - kérdezte miután megettem a szendvicsem.
Mikor beértünk Aaron még aludt. Michael Nora mellett ült a kanapén, aki nekidőlve aludt.
- Helló, mennyit aludt éjjel?
- Sziasztok. Szinte szemhunyásnyit sem.
- Értem. Vidd haza kérlek és vigyázz rá - kértem halkan, hogy nem ébredjen fel.
- Rendben - állt fel, hogy felkeltse. - Később jövünk.
- Jó.
- Kira, nekem is mennem kell - mondta Sandra.
- Rendben - bólintottam. Tudom, hogy be kell mennie az örsre.
Elmentek és én ott maradtam egyedül. Leültem az ágy mellett levő székre és megvártam míg az orvos, aki időközben bejött megvizsgálja Aaront.
Ez így ment napokig. Nem jártam suliba; reggel felkeltem és bementem hozzá, aztán este haza, mikor Noráék bejöttek. Kezdtem teljesen kikészülni.
Aztán egyik délután mikor a fejem az ágyon pihentettem hozzá beszéltem.
- Tudod Fletcher, Nora és Michael jól mutatnak együtt. Remélem összejön a dolog köztük - nevettem fel halkan.
- Mi- micsoda - nyögött egyet, mire felkaptam a fejem.
- Aaron - suttogtam és kirohantam orvosért.
Az orvos azt mondta, Aaron már jól van. És bár mellette voltam, még nem akartam, hogy a történtekről beszéljen. Nem sokkal, hogy az orvos ott hagyott minket bejött Nora és Michael.
- Húgi - nézett Aaron a húgára mosolyogva.
- Ne hozd rám a frászt többször, ha lehet.
- Nem fogom. Helló - biccentett Michaelnek.
- Helló. Michael O'conor.
- Na - nézett rám Nora.
- Az orvos pár nap múlva hazaengedi.
- Sandra? - kérdi Aaron.
- Otthon.
- Oké. Kira...
- Igen? - Hajoltam oda hozzá.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek - csókoltam meg gyengéden.
Beszélgettünk és mindig egymásra néztünk. Végre felébredt és nem akartam újra elveszteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése