2011. ápr. 30.

5. fejezet Lovaglás

- Lily.
- Helló! Jól megijesztetted a bátyjám.
- Mondtam neki, hogy semmi vész.
- Tudsz így repülni?
- Fogjuk rá.
Lassan ültem fel. A fejem még hasogatott.
- Mehetünk.
Nathen karon fogva vezetett a kocsihoz. Tényleg nem voltam a toppon... Beszálltunk.
- Te nem jössz? - kérdeztem Lilyt.
- Nem, még van 2-3 napnyi dolgom.
- Rendben.
- Nyugi.
Oh, én nyugodt vagyok. Miután felszálltunk a géppel még rosszabbul éreztem magam. Nathen megint átölelt, mint mikor jöttünk. Akkor sem engedett el, mikor leszálltunk. Miután hazaértünk felkísért és lefektetett.
- Menj csak. Minden oké.
- Még benézek.
Vonakodva, de kiment. Mennyire elege lehet belőlem! Vacsorát hozott és nálam maradt.
- Holnap már semmi bajom nem lesz. Nyugi.
- Holnap el kell utaznom.
- Hova?
- Londonba. A hétvégén jövök.
- Rendben.
- Nem lesz baj? - kérdezte aggódva.
- Nem, de menj és feküdj le. Pihenten kell kinézned holnap.
- Rendben. - Azzal elment.
Pár perc múlva azonban visszajött egy takaróval.
- Mit csinálsz?
- Itt alszom.
- Nathen, semmi bajom.
- Nem baj. A biztonság kedvéért.
Mellém feküdt. Lekapcsolta a lámpát. Ennyit arról, hogy aludjak. Aztán valahogy mégis sikerült elaludnom. Nem ébredtem fel semmire. Reggel felijedtem valamire. Hogy kerültem a takarója alá? És a karjaiba? Tudtam, hogy alszik, mert egyenletesen vette a levegőt. Odabújtam hozzá és visszaaludtam. Szerencsére a fejfájás elmúlt. Csak jön és megy... Utálom. Mikor ismét felébredtem ő már fent volt. Engem nézett.
- Jól vagy?
- Igen. Már igen.
Még mindig ölelt. Olyan jó volt érezni az erős karjait magam körül. Aztán átfordult és fölém került. Csókokkal borította az arcom, aztán megcsókolt. Nem ez volt életem első csókja, de annak számított. Elgyöngültem ösztönösen átkaroltam. Aztán a homlokát az enyémre támasztotta.
- Már régóta meg akartam tenni. Sajnálom, ha...
- Nem. Örülök, hogy megtetted.
- Igen. Nos... Megyek, csinálok kávét.
- Nathen.
Rám nézett és elmosolyodott.
- Siess le.
- Rendben.
Lement. Felöltöztem és lementem. Épp telefonált.
- Igen Lily, már jól van. Adjam?
Átvettem.
- Igen?
- Nálad töltötte az éjjelt.
- Később visszahívlak.
- Igen vagy nem?
- Igen.
- Éljen! Hívj fel, ha elment.
- Rendben.
Letettem.
- Kávét?
- Jöhet.
- A fejed?
- Semmi baja. Csinálok piritóst. Kérsz?
- Aha.
- Mikor indulsz?
- Reggeli után.
-Oké.
Ettünk közben lopva egymást figyeltük.
- Na jó. Mennem kell. Szia.
- Szia.
Felsietett. A mosogatógépbe pakoltam az edényeket, mikor lejött. Megfogta az arcom és megcsókolt. Odabújtam hozzá.
- Bárcsak ne kéne elmennem!
- De kell.
Most én csókoltam meg.
- Menj.
- Hívlak.
- Oké.
Kisietett. Felmentem és felhívtam Lilyt. Beszámoltam neki a történtekről. Ő persze teljesen odavolt, de én nem is reménykedtem. Így teltek a napjaim. Lily hazajött és minden idejét Roberttel töltötte, aminek nagyon örültem. Volt időm tanulni. Nathen minden este felhívott.
- Holnap megyek haza.
- Tudom.
- Vársz már?
- Igen. Hiányzol.
- Te is. Mi lenne, ha érettségi után elutaznánk nyaralni?
- Mégis hova?
- Majd megbeszéljük.
- Rendben.
- Akkor holnap.
- Holnap.
- Aludj jól.
- Te is. Szia.
Letettük. Elaludtam. Reggel kávé illatra ébredtem. Mi? Lily még alszik, akkor ki hozhatta a reggelit nekem? Láttam egy cetlit.
˝Jó reggelt!˝
Megettem és levittem a tálcát. Lent is találtam egyet.
˝Az istállóban várlak.˝
Felöltöztem és kimentem. Még 8 óra sincs. Nathen éppen nyergelt, mikor megláttam.
- Ezt is megtanítod?
- Ha akarod!
Odajött hozzám és megsimogatta az arcom. Mindig jó érzéssel tölt el, ha hozzám ér.
- Mikor jöttél?
- Késő éjjel. A telefon után sietni akartam haza.
- Aludtál?
- Pár órát.
- Feküdj le.
- Velem jössz?
- Iskolába kell mennem.
- Elviszlek.
- De utána pihenj le.
- Rendben.
Bementünk. Felmentem a cuccomért. A kocsiban fogta a kezem.
- Érted jövök.
- Jobban örülnék, ha pihennél.
- Nem.
- Rendben. Akkor délután.
A suliban állandóan rá gondoltam. Mikor értem, jött elvitt ebédelni.
- Aludtál?
- Igen.
- Akkor jó.
Ebéd után elvitt lovagolni, ahogy ígérte. Mögöttem ült. Átölelt és én hozzá simultam.
- Ügyes vagy.
- Köszi.
- Most próbáld meg egyedül.
- Nem hiszem, hogy menni fog.
- Nyugi. Zéro jó ló.
- Nathen...
- Nyugi.
Leszállt mögülem. Egy darabig vezette a lovat, aztán elengedte.
- Megy ez.
- Igen. Éljen!
Megálltunk egy fánál és leszálltam.
- Nathen, haragszol rám?
- Ezt honnan veszed?
- Csak kérdeztem.
- Dehogy haragszom.
- Akkor jó.
Megsimogatja az arcom.
- Csak nehéz elhinni, hogy vagy.
- Pedig itt állok előtted.
- Igen.
Közelebb lépett hozzám.
- Laura, mondtam már, hogy szépek a szemeid?
- Nem. Te még nem.
- Micsoda?
- Más sem. Nyugi.
- Hm...
Odahúzott magához és megcsókolt. Sokkal szenvedélyesebb volt, mint múltkor. Szorosan összetapadt a testünk. Mikor felemelte a fejét, vágyat láttam a szemeiben.
- Istenem te lány. Megőrjítesz.
- Ennek örülök.
- Ne tedd. Nem is tudod milyen nehéz visszafognom magam.
Leültem a fűre. Mögém ült és átölelt. Még sosem akart engem senki. Ez új érzés volt számomra.
- Hm.
- Jövő héttől érettségi szünet.
- Hm.
Felé fordultam és megcsókoltam. Hagytam, hogy a keze bekalandozza a testem. Én is ezt tettem. Meg kellett érintenem. Benyúltam a pólója alá, mire ő felnyögött és megfogta a mellem. Még jobban bújtam hozzá. Elszakadt a számtól és végig csókolta a nyakam. A nevét suttogtam.
- Nathen...
Hátra döntött és tovább csókolóztunk.
- Kicsim.
- Nathen.
Újra megcsókolt és felhúzott az ölébe. Odabújtam hozzá és megpróbáltuk lecsillapítani a légzésünket. Simogatta a hajam. Aztán ránéztem. Próbáltam az arcáról leolvasni az érzéseit.
- Talán jobb lenne, ha visszamennénk.
Hagytam , hogy feltegyen a lóra, mögém ült és visszalovagoltunk. Kézen fogva mentünk be, de a dolgot még nem beszéltünk meg.
- El kell intéznem egy telefont.
- Rendben.

1 megjegyzés:

  1. Szia! Érdekes lett ez a fejezet is és tetszett, bár még mindig homályos egy-két dolog. Hogy tudta Laura ilyen gyorsan túl tenni magát azon, hogy szó szerint eladta őt az édesapja? Nem tudom, hogy tudta ilyen hamar elfelejteni, hogy még csak nem is gondol rá. Amúgy örülök, hogy Nathennel jól alakulnak a dolgok. Még valami, túl sok a rövid mondat, próbálj meg hosszabbakat írni és vesszővel elválasztani őket. Példaként: "Simogatta a hajam. Aztán ránéztem. Próbáltam az arcáról leolvasni az érzéseit. " helyett például írd azt, hogy:"Simogatta a hajam, ránéztem és próbáltam az arcáról leolvasni az érzéseit" Az általad irt mondatokban az embernek az az érzése van mintha szaladna, sietne valahová mikor olvassa. Ha így írod, akkor érzéseket is viszel bele az írásodba. Ismét remélem nem sértettelek meg az okoskodásommal :) Ezer bocsánat, csak én nem igazán szeretek kommentbe annyit írni, hogy jó meg szép meg miegymás. Abból egy író sem tanul. Na várom a következő fejezetet, itt leszek és írok. :) További sok-sok ihletet és szép napot.
    Puszi Keko

    VálaszTörlés