Narmiraen

4. fejezet  A fogadás

- Istenem. Örök hálám.

- Hol is lesz ez pontosan?

- Berlinben.

- És hogy akarsz odajutni?

- Repülővel.

- Aha, persze.

- Mi baj?

- Én többet nem repülök. Elég volt oda-vissza egyszer.

- Laura. Ne tedd ezt velem.

- Én... Rendben. Mikor akarsz indulni?

- 5-kor. 7-re érünk oda. A fogadás 9-kor kezdődik. Lesz időnk elkészülni.

- Remek. Ezért most dupla desszertet kérek.

- Oké.

Kihozták a fogásokat sorra. Közben jót beszélgettünk. De ő desszertet nem evett.

- Kérsz?

Nyújtottam felé a kanalam. Rám nézett és bekapta. Azt a... Ez... Már értem miről beszélt reggelinél. Még néhány falatot evett.

- A többi a tied.

- Oké.

- Vegyünk neked ruhát a fogadásra?

- Kisestélyi megteszi?

- Igen.

- Akkor nem kell.

Hazaértünk.

- Még elintézek pár telefont.

- Rendben.

Bementem a szobámba. Istenem milyen erőt és izgalmat sugárzott a szeme! Elképzeltem milyen lehet a karjai közt. Miközben csókol. Istenem! De hiába. Ő sosem nézne rám úgy. Így kelletlenül kezdtem összepakolni. 5-kor felszállt a gép. Féltem. Utálok repülni. Így lehunytam a szemem és kapaszkodtam. Aztán Nathen megfogta a kezem.

- Ha tudtam volna, hogy ennyire félsz, megkértem volna mást.

- Nem érdekes. Kibírom.

- Nézz rám.

Kinyitottam a szemem. Olyan közel volt hozzám, hogy elállt a lélegzetem. A szeme...

- Nem lesz baj. Megígérem.

- Biztos?

- Teljesen. Csukd be a szemed.

Átölelt és odabújtam hozzá. Olyan jó érzés volt, hogy simogatott. Hallgattam a szívdobogását. Aztán jeleztek, hogy leszállunk. Visszaültem a helyemre és bekötöttem magam. Nem mertem Nathenre nézni. Még a végén rájön, hogy mennyire odavagyok érte. Elvittek minket a hotelbe. Külön szobát kaptunk.

- 1,5 óra múlva érted jövök.

- Rendben.

Egyedül maradtam.

- Na hajrá.

Lezuhanyoztam. Hajat szárítottam. Sminkeltem. A koszorúslány ruhám volt rejtem, ami a nővérem esküvőjén volt rajtam. Kopogtak.

- Igen?

- Szabad?

- Persze.

Bejött

- Egy pillanat.

Parfümöt fújtam magamra, és kimentem.

- Gyönyörű vagy.

- Köszönöm. Te is jól nézel ki.

- Mehetünk?

- Igen. Hol lesz?

- Úgy negyed óra ide.

- Rendben. Van valami feladatom?

- Érezd jól magad.

- Rendben.

Bár menne! Mikor odaértünk már sokan voltak.

- Inni?

- Üdítőt.

- Hozom.

Csomó emberrel ismerkedtem meg. Sokáig voltunk külön. Többször is felkértek táncolni. De ő nem. Nem is figyelt rám. Míg valaki nem szólt neki. Odajött hozzám.

- Nocsak. Észrevetted, hogy nem vagy egyedül?

- Táncoljunk.

Lassúztunk.

- Sajnálom. Volt egy fontos beszélgetésem. De amint láttam, jól szórakoztál.

- Igen. Láttam a múltkori barátnőd.

- Pazar.

Közelebb húzott magához.

- Féltékeny vagy.

- És?

- Ez tetszik.

- Aha.

Több számon keresztül táncoltunk egymáshoz bújva.

- Álmos vagy.

- Eléggé, de ha maradni akarsz, maradhatunk. Nem kell miattam elmenni.

- Menjünk. Már végeztem itt.

- Akkor köszönöm. De ha maradni szeretnél, el tudok menni egyedül is.

- Együtt jöttünk, együtt megyünk.

- Rendben.

A kocsiban csöndben volt. Én el is bóbiskoltam. Ő szólt, mikor megérkeztünk. Átölelve tartott , míg felmentünk . Szemben van a szobánk egymással.

- Köszönöm, hogy elkísértél.

- Szívesen. Jól éreztem magam.

Megsimogatta az arcom.

- Aludj jól.

- Te is.

Bementem a szobámba és nekidőltem az ajtónak. Tényleg nem látja mit tesz velem? Ekkor halk kopogást hallottam. Vártam picit és kinyitottam az ajtót.

- Igen,

- Csak szeretném tudatni veled, hogy délben indulunk.

- Értem.

- Rendben. Akkor reggelinél találkozunk.

- Igen.

Egymást néztük, de én fordítottam el a tekintetem hamarabb.

- Aludj jól.

- Köszi.

Kiment. Lefeküdtem, de sokáig nem tudtam elaludni. Reggel kopogásra keltem.

- Nyitom.

Kinyitottam.

- Minden rendben?

- Persze. Csak most keltettél.

- Mintha sápadtabb lennél a kelleténél.

- Az első kávém után jól leszek.

Megfogta az arcom.

- Biztos?

- Igen.

- Akkor öltözz fel. Lent várlak.

- Rendben.

Mikor elment leültem. Tényleg nem éreztem jól magam. Erőt vettem magamon és felöltöztem. Leérve újra jól lettem.

- Miért délben megyünk?

- Mert addigra kaptunk felszállási engedélyt.

- Aha.

Bár nem fájna ennyire a fejem. Reggeli után felfele kértem fájdalom csillapítót. Nathennek még volt egy találkozója. Bevettem a gyógyszert és lefeküdtem. Hülye migrén. Mindig a legrosszabb pillanatban jön rám. 1,5 óra múlva kopogás után bejött Nathen.

- Kész vagy a... Laura.

Odasietett mellém.

- Mi történt?

- Migrénes vagyok. Sajnálom, hogy annyi bajt okozok.

- Nem kell. Lemondom a repülést.

- Ne. Miattam ne. Már összepakoltam. Ha fekhetek még kicsit, akkor jobban leszek.

Megsimogatta a homlokom.

- Magadra hagyhatlak? Összepakolok és átjövök.

- Menj csak.

- Sietek.

Kiment. A francba. Alig 20 perc múlva újra ott volt velem.

- Kell valami?

- Nyugodj meg. Tudom kezelni.

- De én nem.

- Megtanítasz lovagolni?

- Mi?

- Kicsit félek a lovaktól, ezért nem lovagoltam még egyedül. Megtanítasz?

- Igen. Meg.

Megfogtam a kezét.

- Nyugi. Foglald el magad.

- Laura.

Lehet, hogy elaludtam, mert beszélgetésre ébredtem. Lily volt nálam.